Fülöp Attila: Változik a szociális ellátások megállapításának viszonyítási alapja

Változik a szociális ellátások és támogatások összegének megállapításánál a viszonyítási alap, ezután ez nem az öregségi nyugdíj lesz, hanem az úgynevezett szociális vetítési alap – közölte Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa csütörtökön a Facebook-oldalán.

A változtatás oka, hogy az öregségi nyugdíjminimum elsősorban a nyugdíjszakágazat mutatószáma, amelyet a társadalombiztosítási nyugellátásokhoz kapcsolódóan használnak. Indokolt volt egy olyan viszonyítási alap létrehozása a szociális területen, amely figyelembe veszi majd a szakterület sajátosságait – magyarázta bejegyzésében az államtitkár.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szociális vetítési alap bevezetésével célzottabb lesz a támogatások és juttatások megállapítása, az állam felelőssége azonban nem csökken.

Az állam törvényben előírt kötelezettsége – tette hozzá –, hogy a szociális, gyermekvédelmi és felzárkózási területhez tartozókról gondoskodjon, a szakmai felügyeletet ellássa és az ehhez szükséges munkához finanszírozást biztosítson.

Az állam nem a kötelezettséget ruházza át, pusztán intézmények fenntartását bízza olyan szereplőkre, amelyek nagy tapasztalattal rendelkeznek a szociális ügyekben és jól ismerik a helyi közösségeket - jelezte az államtitkár.

Fülöp Attila azt írta: az állami finanszírozás nem csökkent a szociális területen. 2010-hez képest 3,5-szer többet fordítanak az idei költségvetésben szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti szolgáltatásokra, ez az idei büdzsében 1140 milliárd forintot jelent, míg 2010-ben 325 milliárd volt.

Ezen belül is kiemelten nő az önkormányzati, civil és egyházi (nem állami) szereplők finanszírozása, ami a 2010-es 34 milliárd forintról idén 171 milliárd forintra nőtt, jövőre pedig már 227 milliárd forint lesz – ismertette az államtitkár a Facebook-oldalán.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!