Gyorsabb és hatékonyabb adatfelhasználás

A jövőben központilag tárolják a közterületi kamerák felvételeit az egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosítása alapján, amelynek általános vitáját szerdán kezdte meg az Országgyűlés.

Móring József AttilaMóring József Attila, a KDNP vezérszónoka azt emelte ki, hogy a központi adattároló létrehozásával gyorsabbá és hatékonyabbá válhat az – első körben Budapestről, később fokozatosan az egész ország területéről beérkező – adatok felhasználása.

A kereszténydemokrata honatya megemlítette: egyedi azonosítók révén biztosítható az adatok szabályozott megismerése, ellenőrizhető az információk kezelése, de kitért arra is: számos jogszabály együttes módosításával születik meg az új rendszer.

A képviselő szükségesnek nevezte az információbiztonsági struktúra racionalizálását, valamint azt, hogy ezeket a képességeket a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál szükséges összpontosítani, ahol külön eseményközpont biztosítja a magas szintű, egységes problémakezelést.

Szólt arról is: a módosítás elfogadásával lehetővé válik, hogy a terrorelhárítás – az azokhoz kapcsolódó jelentős terrorfenyegetettség miatt – kiemelt kockázatúnak minősítsen kiemelt közérdeklődésre számot tartó nemzetközi sporteseményeket, és a magyar résztvevők védelmében, nemzetközi megállapodás alapján, külföldön is lásson el személy- és létesítményvédelmi feladatokat.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!