A szolnoki KDNP alapszervezet folyamatosan gyarapodik. A tagok rendkívül aktív részesei a helyi közéletnek, például örömmel szerveznek olyan találkozókat, amelyeken értékelvű beszélgetéseket lehet folytatni.
A város két körzetében több ciklus óta a KDNP adja az önkormányzati képviselő-jelöltet, Póta Sándor vármegyei elnök és Rehó János, a szolnoki alapszervezet elnöke személyében. Mindketten töretlen lelkesedéssel, fáradhatatlanul dolgoznak a közösségért. Rehó János idén a KDNP önkormányzati frakciójának vezetői feladatait is megkapta.
Munkájukat odaadóan segíti a 29 fős szolnoki szervezet, amelynek tagjai nem csak részt vesznek a városi ünnepségeken és a megemlékezéseken, de már több alkalommal osztottak nemzetiszínű zászlókat, szeretnék ugyanis elérni, hogy minél több házon lobogjon magyar zászló a nemzeti ünnepen.
Az alapszervezet tagjai fontosnak tartják azt is, hogy teremtésvédelmei témákkal foglalkozzanak. Kiveszik a részüket a szemétszedésből, élen járnak a faültetésben, és – elsőként csatlakozva Böjte Csaba atya kezdeményezéséhez – negyven tő rózsát ültettek el a béke és a szeretet jegyében a szolnoki Széchenyi városrészben.
Szoros kapcsolatot ápolnak a civil szervezetekkel, többek között a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szolnoki csoportjával, a Karitasszal, a Történelmi Vitézi Rend Dél- Közép Magyarország Törzsszékével, valamint a Visegrádi Szent György Lovagrend szolnoki priorátusával.
Szívesen vesznek részt különféle rendezvényeken, és örömmel szerveznek olyan találkozókat, amelyeken értékelvű beszélgetéseket lehet folytatni. Szolnok több alkalommal adott már otthont a Kereszténydemokrata Estnek, és a KDNP országos politikusai is ellátogatnak időközönként a városba, hogy részt vegyenek egy-egy lakossági fórumon vagy kötetlen eszmecserén.
A tagság hisz az összefogás és a közösség erejében, ezért nagyon komoly hangsúlyt fektet arra, hogy rendszeres találkozásokkal, együtt töltött minőségi idővel ápolja ezeket a kapcsolatokat. „Ha összefogunk, bármire képesek vagyunk” – vallják.