A megtorlás időszaka nem attól térhet vissza, hogy ismét ugyanazok a tankok jelennek meg az utcákon. A szabadságot más eszközökkel is fenyegethetik. Kötelességünk felismerni a veszélyt, kiállni az igazságért, és megőrizni azt a szabadságot, amelyért 1956 hősei az életüket áldozták – hangsúlyozta az IKSZ elnöke, a KDNP megyei elnöke november 4-én, a nemzeti gyásznapon Veszprémben, a Brusznyai Árpád emléktáblájánál tartott megemlékezésen.

1956 hősei nem azért álltak ki a hazájukért, mert biztosak lehettek a győzelemben, hanem azért, mert voltak értékek, amelyekről nem voltak hajlandók lemondani. A szabadság, a nemzeti méltóság, az igazság, és annak joga, hogy a magyar nemzet maga dönthessen a saját jövőjéről – mondta Halmay Gábor.
Hozzátette, azokra emlékezünk, akik életüket adták Magyarországért, akiket kivégeztek, börtönbe zártak, megkínoztak vagy hazájuk elhagyására kényszerítettek. És emlékezünk azokra is, akiknek évtizedeken át hallgatniuk kellett arról, amit átéltek, amit láttak, és amiben hittek.
De ezen a napon a gyász mellett a tiszteletnek és a felelősségnek is helye van, mert a történelem nemcsak arra kérdez rá, hogy mi történt velünk, hanem arra is, hogy mit kezdünk az örökségünkkel
– emelte ki az IKSZ elnöke. Megjegyezte: a forradalom története nem csupán Budapest története. A szabadság reménye Veszprémbe is eljutott, és városunknak is megvannak a maga hősei, közöttük különleges hely illeti meg Brusznyai Árpádot, a tanárt, aki a forradalom idején a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács elnökeként vállalt felelősséget közösségéért. A forradalom leverése után letartóztatták, koncepciós eljárásban halálra ítélték, majd 1958-ban kivégezték.
Brusznyai Árpád sorsa a diktatúra kegyetlenségének jelképe, de egyben a lelkiismeret és a bátorság példája is. Arra tanít bennünket, hogy a valódi helytállás nem mindig látványos. Néha abban mutatkozik meg, hogy az ember a legnehezebb körülmények között sem tagadja meg az elveit – jelentette ki Halmay Gábor.
Emlékeztetett: 1956 után a megtorlás nem ért véget a fegyverek elhallgatásával. Koncepciós perek indultak, embereket ítéltek el politikai meggyőződésükért, és a jog eszközeit is felhasználták arra, hogy megtörjék azokat, akik másként gondolkodtak. A diktatúra azt akarta, hogy a politikai akarat erősebb legyen az igazságnál, a félelem pedig a lelkiismeretnél.
A megtorlás időszaka nem attól térhet vissza, hogy ismét ugyanazok a tankok jelennek meg az utcákon. A szabadságot fenyegető módszerek más formában is megjelenhetnek: a politikai ellenfelek megbélyegzésében, a jog politikai fegyverként való alkalmazásában, vagy abban, ha valakit már az ítélet előtt bűnösnek nyilvánítanak – mutatott rá a kereszténydemokrata politikus. Leszögezte,
ha tiszteljük 1956 hőseit, akkor nemcsak az emléküket kell őriznünk, hanem azt az alapelvet is, amelyért kiálltak: senkit nem lehet a politikai meggyőződése miatt megfosztani a méltóságától, a jogaitól vagy a szabadságától.
Nem azért emlékezünk a megtorlás áldozataira, hogy újabb megtorlásoknak keressünk igazolást, hanem azért, hogy időben felismerjük a veszélyt, hogy legyen bátorságunk szólni, mielőtt a hallgatásból félelem, a félelemből pedig újabb igazságtalanság lesz. Mert a hazaszeretet nemcsak a múlt hőseinek tiszteletét jelenti, hanem felelősséget is a jelenért, a közösségeinkért és azokért, akik utánunk jönnek – fejtette ki Halmay Gábor.
Felszólított: legyen bátorságunk kiállni az igazságért, erőnk megőrizni közösségeinket, és bölcsességünk felismerni, hogy a szabadság nem magától értetődő ajándék, hanem felelősség, amelyet minden nemzedéknek meg kell őriznie.
Emlékük legyen áldott, áldozatuk legyen örök példa, és Magyarország szabadsága maradjon a következő nemzedékek megőrzendő öröksége! – fogalmazott az IKSZ elnöke.

