Hamisak a Semjén Zsoltról szóló állítások

A Semjén Zsolt svédországi vadászatait fizető vállalkozó állami pályázatot a Bajnai-kormány támogatta, míg az Orbán-kormány nem – adta hírül az Origo.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke (Fotó: Váli Miklós)

Semjén Zsolt svédországi vadászatait Farkas József vállalkozó fizette, akinek fiával közös luxembourgi székhelyű offshore cége, a Lifetree Holding tulajdonos egyebek mellett a Kék Duna Wellness Hotel Ingatlan Kft.-ben, a Száz Magyar Falu Vidékfejlesztési Szolgáltató Nonprofit Kft.-ben, továbbá a cégcsoporthoz tartozik két újság és három szálloda, a ráckevei Duna Relax & Event Hotel, a noszvaji Oxigén Hotel, Tündérkert Hotel Rendezvényközpont - írta a Magyar Nemzet.

Az Origó értesülése szerint, a cikkben említett hotelre vonatkozó "Szálloda létrehozása Noszvajon, meglevő épület funkcióváltásával, a Szaktudás Kiadó Ház Zrt által" pályázatot 2009. november 20-án adták be, tehát még a Bajnai kormány alatt. Az MSZP vezette kabinet végezte a hiánypótlási felszólítást, tisztázó kérdéseket, helyszíni szemlét pedig 2010 január-március közötti időszakban tartották. A pályázat értékelésének időpontja 2010 március 18-a volt, még az akkori április választások előtt került erre sor. A fenti állításokat tartalmazó dokumentumok az EU pályázatokat kezelő, hivatalos forrásából, a szechenyi2020.hu portáról hozzáférhetőek.

Ezzel szemben 2012-ben, már a Fidesz kormányzása idején pályázott a Szaktudás Zrt. "Szállodabővítése és új szolgáltatások kialakítása Noszvajon, az Oxigén Hotel****& Zen Spa-ban" néven, az ÉMOP 2.2.1-12 felhívású pályázatán. Itt viszont a cég nem nyert. Az ellenzéki média mocskolódásával szemben tehát az igazság az, hogy a Bajnai-kormány ítélte támogatásra érdemesnek a Zrt. szállodai beruházását, a Fidesz-kormány a későbbi bővítést pedig nem.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!