Hargitai János: A családok támogatásának költségvetése a 2020-as büdzsé

Hargitai János (KDNP) arról beszélt az Országgyűlésben, hogy a szocialisták kormányzása alatt a költségvetéseknek nem volt hosszútávú társadalomképe, azonban 2010 óta ez megváltozott, hiszen a kormány jelentős forrásokat fordít családtámogatásokra.

Hargitai János országgyűlési képviselő, a KDNP ügyvezető alelnöke, az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke

Hozzátette: a 2020-as büdzsé a családok támogatásának költségvetése, miközben olyan aktualitásokra is reagál, mint a bevándorlással kapcsolatos problémák kezelése, illetve az eurózóna lassulása.
   
 A képviselő részletesen szólt a jövő évi költségvetés családpolitikai intézkedéseiről, és hangsúlyozta: az Európai Unión belül Magyarország eddig is a legtöbbet fordította GDP-arányosan családtámogatásra, jövőre pedig még 224 milliárddal több jut erre a célra.    
    
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára hangsúlyozta: a kormány számára a gyermek az első, és ezt minden költségvetés tervezésekor szem előtt tartották. Kiemelte: 2010 után szükség is volt a családtámogatások emelésére, hiszen korábban Gyurcsány Ferenc és akkori szövetségesei a hibás gazdaságpolitikájuk miatt a családoktól vettek el.
    
Hangsúlyozta: Magyarország ma egy családbarát szemléletű ország. Míg Nyugat-Európában a migrációt ösztönzik, addig Közép-Európában családtámogatásra költenek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!