Hargitai János: A vagyonnyilatkozatról szóló törvényjavaslattal visszatérnek a jól bevált gyakorlathoz

Hargitai János, a KDNP vezérszónoka a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáján kedden a parlamentben azt mondta: az előttük lévő javaslat visszanyúl az éveken át gyakorlatban volt magyar rendszerhez, a most használt bevallás elemeire is támaszkodik és az európai rendszerből is átvesz passzusokat.

Hozzátette: a korábbi eljárási módot is gazdagítják az európai biztosokra vonatkozó szabályok egyes elemeinek átemelésével.

Ugyanakkor véleménye szerint az EP nyomásgyakorlásával mindent megtesz majd ezután is azért, hogy a megegyezés a bizottság és a kormány között ne tudjon létrejönni.

Az összeférhetetlenségi szabályokról azt mondta: ebben rögzítik pontosan, mi az, amit egy magyar képviselő tehet és mi az, amit nem, így oktatási, művészeti tevékenységet végezhet és ebből származhat csak jövedelme.

Az EP-ben ezzel szemben egy „gumifogalom” használatos csupán, az EP képviselőre bízzák, hogy magáról értékítéletet hozzon a saját összeférhetetlenségéről. A magyar képviselők esetében bárki kezdeményezhet összeférhetetlenséget és végső esetben az eljárás mandátumvesztéssel is járhat – mutatott rá.

A jövedelemnyilatkozattal összefüggésben közölte: az 1. számú mellékletet célszerű lenne pontosítani, mert nemcsak gazdasági, hanem egyéb érdekeltségekről is nyilatkozatot tesznek.

Összegzése szerint visszatérnek a hosszú ideje használt gyakorlathoz, a javasolt rendszer sokkal gazdagabb az EP-ben alkalmazottnál és bármely európai országéval összevethető.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!