Harmincéves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Harminc évvel ezelőtt, 1989. február 4- én alapították meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot (MMSZ). Az évforduló alkalmából ma délben hálaadó szentmisét tartanak a szervezet bölcsőjének tekinthető zugligeti Szent Család plébániatemplomban - közölte a szeretetszolgálat az MTI-vel.

Kozma Imre atya (balra) Surján Lászlóval, a KDNP tiszteletbeli elnökével (Archív fotó: KDNP)

A segélyszervezet 1989-ben 31 alapító közreműködésével jött létre, alapító elnöke Kozma Imre katolikus pap. Az MMSZ a világ 104 országában tevékenykedő, több mint 900 éves múltra visszatekintő Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi segélyszervezete, amely tevékenységét „keresztény szellemiségen alapuló szolgálatként" határozta meg - olvasható a közleményben.

Felidézték: a magyarországi máltai szervezet alig fél évvel a megalakulása után már a nemzetközi figyelem központjába került a keletnémet menekültek befogadásával. A romániai forradalom idején az Európából érkező segélyszállítmányokat juttatta célba, a délszláv háború évei alatt pedig a harcok elől menekülő családok ezreinek nyújtott menedéket. Közben kiépült szociális ellátó intézményeinek és önkéntes csoportjainak hálózata.

A szeretetszolgálat tevékenysége a kezdetektől átnyúlik a határokon, segítő programjai vannak a szomszédos országokban, de szükség szerint Afrikában és a KözelKeleten is - írták. Jelenleg az MMSZ kétszázharmincnégy intézménye naponta tizenháromezer rászoruló, fogyatékossággal élő, idős vagy beteg embernek nyújt ellátást, iskoláiban és óvodáiban nehéz sorsú családok gyermekei kapnak esélyt a felzárkózásra, százharminc önkéntes csoportjában pedig háromezer segítő támogatja a szükséget szenvedő családokat - tették hozzá.

zugligeti plébániatemplomA zugligeti Szent Család plébániatemplom (Fotó: zugligetiszentcsalad.hu)

Úgy fogalmaztak: az MMSZ „tevékenysége mindig az emberre irányul, meggyőződése szerint az igazi segítség nem csupán a pillanatnyi szükséget enyhíti, hanem annál többet ad. Ennek köszönhetően a szeretetszolgálat vezette be Magyarországon a jelzőrendszeres házigondozást, csináltatott szemüveget szegény családokban felnövekvő gyermekeknek, tüdőszűrő buszával és mozgó orvosi rendelőjével pedig helybe vitte a hajléktalan emberek orvosi ellátását. Útkereső módszerei és gyakorlatias megoldásai számos területen szolgáltak mintaként."

A karitatív szervezet integrációs programjai a minél teljesebb élet lehetőségét próbálják megteremteni a nyomorban élők, a fogyatékos és az idős emberek számára. A segítségnyújtás személyességén alapuló máltai Jelenlét program eredményeit Magyar Örökség Díjjal ismerték el - áll a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!