Harrach Péter: Karácsonykor Isten belépett a történelembe

Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, a KDNP frakcióvezető-helyettese a Vasárnap.hu portálon osztotta meg adventi üzenetét, melyet az alábbiakban közlünk.

Harrach Péter

A karácsony minden család ünnepe, a hívőé és a nem hívőé egyaránt. A keresztény ember karácsonykor a megtestesülést, Jézus Krisztus születését ünnepli. Azt az eseményt, amely által

Isten belépett a történelembe,

hogy meghívja az embert a vele való életközösségre, és megmutassa a hozzá vezető utat.

Az ünnep bensőséges hangulatát templomi szertartások és a családi együttlét adja. Én most elsősorban a nem hívő családokhoz szólok, akik a karácsonyt ünnepelve megélik az egymás felé fordulás örömét – a megajándékozás és a közös asztal élményén keresztül. Tudniuk kell, hogy a szeretetnek ezzel a gesztusával már megtették annak a bizonyos útnak egy részét.

Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!