A KDNP kiszámítható, biztos partnere a Fidesznek; a keresztény, konzervatív értékrendet képviselve az egyik legerősebb és legeredményesebb pártszövetséget alkotják Európában – jelentette ki Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, a KDNP országgyűlési képviselője Jászberényben, a párt teadélutánján.

A Kereszténydemokrata Néppárt stabilan és határozottan olyan normákat képvisel, melyek megfelelnek az emberi természetnek és a teremtett világ rendjének. Ezzel szemben a nyugati kultúrában olyan eszmék jelennek meg, melyek nem feltétlenül találkoznak a keresztény világnézettel
– emelte ki Harrach Péter a Szoljon.hu tudósítása szerint. Hangsúlyozta: a családok, az egyházi közösségek, civilek és a nemzetben rejlő összetartozás adja a keresztények erejét. A nyílt társadalom liberális képviselői ezt a hagyományos, keresztény, nemzeti polgári érékrendet akarják megváltoztatni.
Európa-szerte látjuk ezt a folyamatot, a bevándorlás támogatásával a keresztény alapok a nyugati társadalmakban meggyengültek. Meg kell őrizni értékeinket, mert a kevert társadalom működésképtelen. A kereszténydemokrata alapértékek, mint a perszonalitás, a szubszidiaritás és a szolidaritás elve, a közjó és az igazságosság ma is irányt mutatnak – tette hozzá.
Kitért arra is: az orosz-ukrán háború jelenti Magyarország első számú sorskérdését. Nem lehet más gondolatunk, mint a háború elkerülése. Legfontosabb a béke megőrzése – hangoztatta.
A kötetlen beszélgetésen a 2026-os választási kampányt, a közösségi médiát elárasztó gyűlöletcunami kezelését és Nyugat-Európa iszlamizációját is érintették a kérdezők.
A KDNP teadélutánon részt vett Pócs János országgyűlési képviselő is, aki közösségi oldalán kiemelte: Harrach Péter arról beszélt: keresztény gyökereink adják közösségünk szilárd alapját. Ma olyan korban élünk, amikor a felebaráti szeretet sokszor háttérbe szorul. Pedig a hit mindig a legfontosabb iránytű.
Akinek hite van, annak valóban mindene megvan.

