Harrach Péter: Kiemelten támogatja a közösségeket a kormány

Harrach Péter a KDNP országgyűlési képviselője szerdán a parlamentben a 2024-es költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitáján kiemelte, a költségvetés mindig egyben kormányprogram is, így a 2024-es javaslat is jelzi, hogyan gondolkodik a kormány a közösségekről.

Tiszteletreméltónak nevezte, hogy a kormány a nehéz gazdasági helyzetben is kiemelt célnak tekinti a családok támogatását. A kormány családpolitikájának egyik része a támogatás, a másik a törekvés, hogy megerősítsék a családot mint intézményt – vélekedett.  

A kereszténydemokrata politikus kitért arra is:

a nagyívű nemzetegyesítés eddigi eredményeit megtartja a jövő évi költségvetés. Folytatják az elkezdett, elsősorban a határon túli nemzetrészek kulturális és gazdasági támogatását célzó programokat.

 

Megemlítette a Határtalanul programot, a Petőfi Sándor- és a Kőrösi Csoma Sándor-programot és a Bethlen Gábor Alapot. Megjegyezte, a gazdaságfejlesztési programok a kárpát-medencei magyarság szülőföldön maradását segítik.
 

Végül szólt a civil szervezetek, alapítványok támogatásáról, amelyeknek szintén emelkedik a támogatása. Míg 2010-ben 144 milliárd forintot, 2024-ben 503 milliárd forintot fordít a kormány e szervezetek támogatására.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!