Harrach Péter: Kötelesség a rászorulókon segíteni

Akinek több jutott, annak kötelessége segíteni annak, akinek kevesebb - mondta a KDNP parlamenti frakcióvezetője szerdán Budapesten, amikor képviselőcsoportjának karácsonyi ajándékcsomagjait nyújtotta át rászorulóknak a Csak Egyet Szolgálat szociális segítő szervezet központjában.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, a párt alelnöke a KDNP-frakció karácsonyi ajándékát adja át Budapesten, a Csak Egyet Szolgálat központjában 2019. december 11-én. (KDNP fotó: Váli Miklós)

Harrach Péter hangsúlyozta: a karácsony nem elsősorban az ajándékozásról, a kereskedelemről szól, hanem egészen másról. A karácsony azt jelenti, hogy Jézus Krisztus születésnapján „megünnepeljük az ő személyét és azt, hogy az embert szerető Isten belépett az emberi történelembe" - fogalmazott. Hozzátette: ez „minket is kötelez arra, hogy egymás felé forduljunk".
    
A helyszínválasztást azzal indokolta, hogy a segítőközpontban olyan emberek dolgoznak, akik tovább tudják adni a karácsony szellemét.

Harrach PéterHarrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, a párt alelnöke a KDNP-frakció karácsonyi ajándékát adja át Budapesten, a Csak Egyet Szolgálat központjában 2019. december 11-én. (KDNP fotó: Váli Miklós)

Az életnek van árnyékos és napos oldala is, minden ember életében megjelenik mindkettő, és akinek több jutott az árnyékból, segítséget kell kapjon azoktól, akiknek több jutott a napból - mondta a kormánypárti politikus. Harrach Péter szerint az ünnepi alkalom nemcsak azoknak jó, akiket megajándékoznak, hanem az ajándékozóknak is élményt jelent. Megtiszteltetésnek nevezte, hogy pár percre a közösség befogadta őket. Azt kívánta a jelenlévőknek, hogy érezzék meg az élet szépségét, a másik emberhez való fordulás örömét.

Harrach PéterHarrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, a párt alelnöke a KDNP-frakció karácsonyi ajándékát adja át Budapesten, a Csak Egyet Szolgálat központjában 2019. december 11-én. (KDNP fotó: Váli Miklós)

A Csak Egyet Szolgálat szociális központja 2011 januárjában nyitotta meg kapuit. Honlapjukon szerepel: új szemléletű szociális szolgálatot akartak alapítani, ahol az evangélium hirdetése együtt jár a szociális munkával.

Harrach PéterA KDNP-frakció karácsonyi ajándékai Budapesten, a Csak Egyet Szolgálat központjában 2019. december 11-én. (KDNP fotó: Váli Miklós)

A KDNP-frakció karácsonyi ajándékait a szolgálatnál állították össze a képviselőcsoport finanszírozásából; a több mint száz csomagba tartós élelmiszerek mellett használati cikkek: zokni, kesztyű is került a rászorulóknak.Harrach PéterHarrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, a párt alelnöke (j1), Gaal Gergely, a KDNP kommunikációs igazgatója (j2) Budapesten, a Csak Egyet Szolgálat központjában 2019. december 11-én. (KDNP fotó: Váli Miklós)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!