Harrach Péter: A közösen tisztelt személyek közösséget teremtenek

Nagyon sok olyan hős van a történelmünkben, ami mindenkiből elismerést és tiszteletet vált ki – fogalmazott Harrach Péter, a KDNP frakcióvezető-helyettese. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke az emlékezetpolitika és az emlékezetpedagógia fontosságáról mesélt a Vasarnap.hu-nak a KDNP családi napján Héhalmon. Az eseményt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyitotta meg.

 

– Az emlékezetpolitikai hogyan tud egységet teremteni? 

Az emlékezetpolitika minden közösség számára fontos: a családoknak, hiszen a szülőkön és nagyszülőkön keresztül egy családi tudatba beépülő múlt jelenik meg. Ez sok esetben egy büszke öntudatot is jelent a családnak, de ugyanez van a nemzetközösségben is. Ez azért fontos, mert vannak ugyan történelmi személyiségek és események, korszakok, amiket egy-egy politikai erő máshogy értelmez, nagyon sok olyan hős van a történelmünkben, aki mindenkiből elismerést és tiszteletet vált ki. Például Arany Jánost mindenki tiszteli. Nyilván vannak, akiknek a nemzeti gondolat fontosabb, azok jobban tisztelik,mint akik internacionalisták. Ugyanez érvényes Kossuthra és Széchenyire, van aki egyiket jobban szereti, mint a másikat. Viszont mindegyiknek a hazaszeretet a fontos. A közösen tisztelt személyek közösséget teremtenek az ünneplőknek. 

– Miért fontos az emlékezetpedagógia?

Az emlékezetpedagógia a fiatalokat célozza meg. Úgy emlékezünk a történelmi eseményekre és személyekre, hogy közben a fiatalok felfogják és megértsék: így ültetjük be a nemzeti nagyjaink eszméjét a fiatalok fejébe.

– Mi a meglátása, miképp állnak ehhez a fiatalok?

Én azt látom, hogy a fiatalokban van érdeklődés, persze ez a pedagógustól is függ. Egy történelemóra nem az osztályban a tábla előtt zajlik, hanem a helyszínen: a mohácsi csatáról az emlékhelyen többet tud meg, sokkal könnyebben fogadja be és jegyzi meg, mint a mikor a történelemórán hallja. Például egy pákozdi csatáról nem csak az ütközet emlékeit látja ott a helyszínen, hanem megismeri az egész szabadságharc történetét, a honvédség szerepét és felépítését. Ez úgy beépül a fiatalok tudatába, hogy mikor már elfelejtik a történelem leckét, ez még mindig megmarad.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!