Harrach Péter: A magzat egy élő, emberi lény!

Az élet védelme érdekében a legfontosabb eszközünk a tájékoztatás, a közgondolkodás formálása, a migráció ügye pedig kettős felelősségre készteti a kereszténydemokratákat – mondta a vasarnap.hu-nak Harrach Péter. A KDNP alelnökével, parlamenti frakcióvezetőjével a hazai kereszténydemokrácia 75. születésnapja apropóján beszélgetett az újság.

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője

– A napokban ünnepeltük a magyarországi kereszténydemokrácia hetvenötödik születésnapját. Milyennek látja a magyarországi és európai kereszténydemokrácia jövőjét?

– Azok az értékek, amiket képviselünk, nincsenek időhöz kötve, mert az emberi természethez kapcsolódnak. A keresztény emberkép és társadalomkép megfelel a teremtett világ rendjének, és ez változatlan. Természetesen fontos, hogy az idők szavát meghalljuk, és megpróbáljuk a változatlan értékeket mai nyelven megfogalmazni.

Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ha valaki kereszténydemokrataként jelenik meg a politikában, akkor nem csak hitre van szüksége, hanem bátorságra is.

Ki kell, hogy mondja az igazságot akkor is, ha ezzel népszerűtlenné válik, mert csak így tudja képviselni a keresztény társadalmi tanítást. Sok támadás éri a kereszténydemokrata politikust és politikáját. Baloldalról ez már megszokott, sok esetben azok oktatnak ki minket a kereszténységről, akik bevallottan ateisták. Mások a keresztény elvszerűséget kérik számon akkor is, ha ez beleütközik a politikai megvalósíthatóság betonfalába. Ezt jobban megértem, mert néha nekünk is lelkiismereti problémát jelent, de tetszik, nem tetszik, a politikai színpadon az ott érvényes játékszabályokat kell figyelembe venni.

– Melyek a mai kereszténydemokrácia legfontosabb kérdései?

– Minden aktuális politikai kérdésnek van kereszténydemokrata megközelítése. Ezen túl van néhány terület, ami világnézetünk miatt fontos számunkra. Ilyenek az emberi méltóság védelme vagy a közösségek megerősítése. Vannak sikereink és kudarcaink. Személyes kudarcként élem meg kezdeményezésünk elakadását a pénzvilág hiénáival szemben a nagyvonalú kormányzati segítség után is adósságcsapdában vergődők védelmében. Aktualitásként két napirenden lévő példát említenék: az egyik az életvédelem, a másik pedig a migráció kérdése.

Egy határozott életvédelmi törvényt ma a társadalom és a Parlament ellenállása miatt nem lehet átvinni. Viszont mindent meg kell tennünk a lehetőségek kihasználása érdekében. Igaz ugyan, hogy a törvény az anya döntésére bízza a magzat életét, de abban maximálisan segíteni kell az anyát, hogy jó döntést hozzon. Vagyis informálni kell, hogy mire készül, mert a magzat, amikor a szíve is dobogni kezd, akkor már érzékelhetően is nem sejthalmaz, hanem egy élő, emberi lény.

Minderről beszélni kell, tudatosítani kell az emberekben. Nemrégiben járt Magyarországon egy amerikai szenátorasszony, Amy Sinclair, aki a Párbeszéd Házában beszámolt arról, hogy az Egyesült Államokban ezt a küzdelmet maguk is napról-napra megvívják. Az élet védelme érdekében a legfontosabb eszközünk a tájékoztatás, a közgondolkodás formálása.

A migráció ügye pedig kettős felelősségre késztet minket, kereszténydemokratákat: a tényleges üldözötteknek segítséget kell adni, a polgárainknak viszont védelmet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!