Hogyan segíti az adócsökkentés a magyar emberek, családok életét?

Szászfalvi László, a KDNP országgyűlési képviselője hétfőn interpellációjában az Országgyűlés arról beszélt, hogy a kormány – szemben a korábbi baloldali kabinetekkel – az elmúlt 12 évben komoly eredményeket ért el. Hangsúlyozta: ma Magyarország erős, jól fejlődő gazdasággal rendelkezik, a válság ellenére is kiegyensúlyozott költségvetési politikát folytat, és ezt a fejlődést a válság sem tudta megingatni.

A kereszténydemokrata honatya kiemelte: 2022 januárjától tovább csökkenhettek a munkát terhelő adók és a vállalkozások a náluk maradó nagyobb forrást béremelésekre, további fejlesztésekre tudják fordítani. Felidézte, nem volt olyan régen, amikor a baloldal pénzügyi összeomlásba kormányozta Magyarországot, a Gyurcsány-kormány idején rendkívül magas, 12 százalékos volt a munkanélküliség, elvettek egyhavi nyugdíjat, megszüntették az otthonteremtési programot, csőd közeli helyzetbe kényszerítették az önkormányzatokat. Reméli, ez sosem ismétlődik meg – mondta.

Szászfalvi László

Rámutatott: 2021-ben rekordmagas, 7 százalékos gazdasági növekedés volt, és azt szeretnék, ha az eredményekből minél többen részesülnének. Azt kérdezte, hogyan segíti az adócsökkentés a magyar emberek, családok életét?

Tállai András (Fidesz) államtitkár válaszában kiemelte: a kormány 2010-től az adócsökkentés politikáját folytatta, ez így van a mai napig is. Ennek komoly eredményei vannak – rögzítette, kiemelve, hogy Európában az egyik legkevesebb szja-t fizetik dolgozók.

A 9 százalékos társasági adó Európában a legkisebb, és jelentősen csökkent a szociális hozzájárulási adó mértéke is. Az adóbevételek 2010 óta megduplázódtak, mára már 16 ezer milliárd forint a bevétel a közterhekből.  Az áfarés – azaz, hogy mennyi adó nem folyik be – 2010-ben 20 százalék feletti volt, a gazdaságfehérítő intézkedéseknek köszönhetően ma már 8 százalék. Az államtitkár ennek az adópolitikának a folytatását ígérte április 3-a után is.    

A képviselő a választ elfogadta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!