Hollik: A Fidesz-KDNP készen áll a küzdelemre a liberális erőkkel

A Fidesz-KDNP frakciószövetség készen áll a küzdelemre a liberális politikai erőkkel, annak érdekében, hogy a 2019-es európai parlamenti választáson a kereszténydemokrácia győzzön – jelentette ki a frakciószövetség szóvivője szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hollik István Orbán Viktor kormányfő tusványosi beszédével kapcsolatban hangsúlyozta, a miniszterelnök egyértelművé tette, hogy a magyarok olyan Európában akarnak élni, amely megvédi határait, a keresztény kultúrát, és nemet mond a bevándorlásra. Mint elmondta, egyetértenek a kormányfővel abban, hogy ma világosan kirajzolódnak Európában a szemben álló felek. Az egyik oldalon az az európai liberális elit áll, amely feladta a keresztény értékeket, igent mond a bevándorlásra és a multikulturalizmusra, nem védi meg Európa határait.

Hollik István (KDNP)  aFidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője

A másik oldalon pedig azok a kereszténydemokraták, akik megvédik a keresztény értékeken nyugvó életformát, és nemet mondanak a bevándorlásra - közölte a szóvivő. Hollik István hozzátette, ebben a helyzetben fontos, a liberális erőkkel folytatandó politikai küzdelmek állnak a Fidesz-KDNP előtt.

Mert minden európai ország elvitathatatlan joga a keresztény értékek védelme és a bevándorlás elutasítása - mondta.

Arról is szólt, a miniszterelnöki beszédre adott ellenzéki reagálások újra bizonyítják, hogy a Magyarország és Európa jövőjével kapcsolatos küzdelmekben az ellenzéki pártokra nem lehet számítani.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!