Hollik István: Az európai vezetők az európai érdekeket képviseljék!

Itt az ideje, hogy az európai vezetők az európai érdekeket képviseljék, ne másét – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a Facebook-oldalára feltöltött videónyilatkozatában, az amerikai külügyminiszternek az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatos kijelentésére reagálva.

Hollik

 

Hollik István bejátszotta az amerikai külügyminiszter nyilatkozatát, aki arról beszél: a védelmi támogatások 90 százalékát az Egyesült Államokban költötték el, „ez win-win helyzet, amit folytatni kell”.

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója közölte:

érzéketlenség az amerikai külügyminiszter részéről win-win helyzetről beszélni a szomszédunkban zajló háború kapcsán, ahol naponta száz ember hal meg.

Az amerikai politikus elmondása alapján az is világos, hogy Amerika számára a háború folytatása egyszerűen pénzügyi érdek – tette hozzá.

Eközben az európai vezetés lapít, az emberek megkérdezése nélkül az amerikai érveket visszhangozza, és a béke helyett továbbra is a háborút erőlteti

– emelte ki Hollik István

Hangsúlyozta: ezért kell változás Brüsszelben, „itt az ideje, hogy az európai vezetők végre az európai érdekeket képviseljék, és ne másét”.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!