Hollik István: Az összeköttetések politikáját folytatja a kormány

A magyar kormány az összeköttetések politikáját folytatja, keleten és nyugaton is jó viszonyt ápolva, így a KDNP képviselőcsoportja is támogatni fogja a törvényjavaslat elfogadását, hangsúlyozta Hollik István, a párt vezérszónoka szerdán a parlamentben

Kijelentette: „a DK-s buboréknak semmi köze nincs a valósághoz”, minden nemzetközi rangsor bizonyítja ezt. Arról beszélt, a modellváltás nem garancia a sikerre, de lehetőséget biztosított, hogy az egyetemek változtassanak, miután „az elmúlt harminc év nem hozott sikert, nem hozott előrelépést a felsőoktatási intézmények számára”.

A modellváltás nemzetköziesítést eredményez, minőségjavulást hoz a felsőoktatásban

 

– jelentette ki Hollik István. Hangsúlyozta, nagy kárt okoz, amit Brüsszel csinál a nemzetközi együttműködési programokkal, hiszen a jelenlegi „teljesen nyilvánvaló jogi nonszensz helyzet, ami semmi másról nem szól, mint politikai zsarolásról”.

Van egy vitánk Brüsszellel, és ebben eszközként használják a magyar felsőoktatást – jelentette ki, majd arról beszélt, ebben a történetben játszott szerepével az ellenzék Brüsszel bűntársává vált.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!