Hollik István: A baloldal a kormány minden lépését támadja

Hollik István (KDNP) közölte az Országgyűlésben, a baloldal az együttműködés helyett a kormány és a hatóságok a koronavírus-járványban tett miden lépését támadja és megpróbálja ellehetetleníteni. Szóvá tette néhány ellenzéki vezetésű fővárosi kerület „válságkezelési" intézkedését.

Hollik István (KDNP), országgyűlési képviselő

Óbudán a DK-s polgármester arról döntött, az önkormányzati lakások bérlőinek kell kifizetni a közös költséget, Niedermüller Péter (DK) VII. kerületi polgármester pedig 50 millió forintot juttatott az adócsaló Czeglédy Csabának - sorolta.
    
Bírálta Karácsony Gergely főpolgármestert is a járatritkítások miatt, illetve azért, mert nem vezette be az ingyenes parkolást, a Pesti úti idősotthonban lévő fertőzések miatt pedig csak eltolja a felelősséget. Akad szép számmal durva hiba az ellenzéki vezetésű településeken - összegzett.
    
Szijjártó Péter szerint az elmúlt 10 évben Magyarországnak a nemzetközi liberális mainstream folyamatos támadásával kellett, hogy szembenézzen, mert 2010-ben egy nemzeti, patrióta alapon működő kormányt választottak a magyar emberek. Ezt nem tudták megbocsátani a liberálisok, ahogy azt sem, hogy 2015-ben Magyarország elutasította a kötelező betelepítési kvótát sem - tette hozzá.
    
Elmondta, a koronavírus-törvény miatt a nemzetközi sajtó hemzsegett a hamis állításoktól, de a vádakról kiderült, hamisak. Szerinte a következő hetekben is komoly politikai támadásokkal kell szembenéznie az országnak, de azoknak semmilyen ténybeli alapjuk nem lesz. Egyesek eljutnak odáig, hogy nácizzanak, de ezt a leghatározottabban vissza kell utasítani, főleg azért, mert azok, akiket minket vádolnak egyetlenegy védőfelszerelést nem szereztek be - hangoztatta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!