Hollik István: Brüsszel bőkezűen támogatja a a bevándorlást támogató Soros-szervezeteket

Brüsszel másfél éve tett ígéretével ellentétben még mindig nem adott egyetlen fillért sem a magyar határvédelemre, miközben a bevándorlást támogató „Soros-szervezeteket” bőkezűen támogatja – mondta a kormányszóvivő szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón.

Hollik István (KDNP), kormányszóvivő

Hollik István emlékeztetett, a magyar miniszterelnök 2017 őszén levélben kérte az Európai Bizottság elnökét, Jean-Claude Junckert, hogy Brüsszel 50 százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelem addigi költségeihez, mivel Magyarország nem csak saját, hanem az Európai Unió külső határait is védi.

A határvédelmi költségek a kérelem benyújtásakor több mint 270 milliárd forintra rúgtak, ez az összeg pedig azóta emelkedett – tette hozzá.

A kormányszóvivő közölte, Brüsszel hosszú levelezés után először a magyar költségek egyharmadát hagyta jóvá, és ígéretet tett azok kifizetésére, majd később ezt visszavonta, és csak a költségek mintegy tizedét ismerte el, de a mai napig egyetlen fillért sem fizetett.

A brüsszeli bizottság lassan két éve „húzza az időt, keresi a kifogásokat”, célja pedig, hogy ezeket a pénzeket ne fizesse ki Magyarországnak – fogalmazott Hollik István.

Kiemelte, a magyar kormány arra az európai szolidaritásra hivatkozva szeretné elérni a magyar határvédelmi költségek felének megtérítését, amelyre a brüsszeli politikusok folyamatosan hivatkoznak.

Hollik István szólt arról is, hogy eközben a „migrációt támogató, ösztönző és segítő Soros-szervezeteket igen bőkezűen támogatja Brüsszel”.

Úgy látszik, nem volt hiábavaló, hogy közel negyvenszer látogatták meg a Soros-szervezetek az Európai Bizottság különböző vezetőit és biztosait – mondta.

A kormányszóvivő felidézte továbbá, hogy az Európai Parlament (EP) idén januárban fogadta el azt a jelentést, amely szerint a „következő hét évben megháromszoroznák a Soros-szervezetek támogatását, így azok még több migránst tudnának behozni Európába”. Mi ezt elfogadhatatlannak tartjuk – jelentette ki, hozzátéve, hogy Brüsszel legitimitása gyenge lábakon áll, ezért nem kellene közvetlenül civil szervezeteket támogatnia, azt meg tudják tenni a nemzetállamok.

Hangsúlyozta, a magyar kabinet az európai szolidaritás jegyében elvárja, hogy Brüsszel fizesse meg az általa is elismert magyar határvédelmi költségeket.

Hollik István kérdésekre válaszolva elmondta, a bevándorláspárti politikusok bevándorlók behozatalával gyarapítanák Magyarország népességét, nem pedig családpolitikai intézkedésekkel, ahogy a kormány. A magyar kabinet ugyanis mindent megtesz a családok megerősítésért, azért, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen egyet a szegénységgel – közölte.

„Lemondott egy náci jobbikos, és beültettek a helyére egy másik nácit” – válaszolta a kormányszóvivő a jobbikos Szávay István parlamenti helyét átvevő Bencsik János korábbi kijelentéseire vonatkozó kérdésre. „A Jobbiknak semmi sem akadály, a hatalomért, pénzért mindenre képesek” – mondta, majd megjegyezte, amennyiben a Jobbik következetes párt lenne, akkor Bencsik János mellett Gyöngyösi Márton sem lehetne már a tagjuk.

Hollik István egy másik reakciójában úgy fogalmazott, az európai bevándorláspártiak nem először hördülnek fel a kormány tényekkel alátámasztott tájékoztató kampánya miatt. Kijelentette, az Európai Néppárton belül is készek tárgyalni a történtekről, és remélik, a liberális szárny ellenében sikerül újra kereszténydemokrata irányba állítaniuk a néppártot az EP-választáson.

A Fidesz kizárásával nem először próbálkozik Jean-Claude Juncker, akit a kormánypárt már öt éve is alkalmatlannak tartott hivatalára, és ez be is igazolódott – mondta, megjegyezve, utóbbit bizonyítja az is, hogy az előző öt év volt az EU történetének legkudarcosabb időszaka.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!