Hollik István: Előre tudjuk mit fognak mondani

Egy új európai többség a magyar kormány célja – erősítette meg a kormányszóvivő a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Hollik István arról is beszélt, hogy Soros-féle kampányrendezvénynek tartják a jövő szerdai Magyarországról szóló EP-vitát, ezért a magyar kormány nem vesz részt rajta.

Hollik István (KDNP) kormányszóvivő

A magyar kormány célja egy új európai többség – mondta a Hír TV Magyarország élőben című műsorában a kormányszóvivő. Hollik István hangsúlyozta: a májusi EP-választás tétje, hogy a bevándorláspárti brüsszeli vezetők helyére bevándorlásellenes vezetők kerülnek-e.

A kormányszóvivő azt is megerősítette, hogy a magyar kormány nem vesz részt a jövő szerdai Magyarországról szóló EP-vitán, mert Hollik István szerint „előre tudják, hogy mit fognak mondani”. Szerinte az Európai Unió vezetésében Soros György szövetségesei ülnek, ezért a vita valójában inkább egy „Soros-féle kampányrendezvény”.

Hollik István példaként hozta fel a magyarországi demokráciahelyzetről szóló Sargentini-jelentést, aminek állításait a magyar kormány egy több száz oldalas dokumentumban cáfolta, ám annak semmilyen hatása nem volt.

Szerinte az EP-vitában most is hasonló fog történni: a magyar kormány hiába cáfolna, előre eldöntötték, hogy mi mondanak majd. „Arról van szó, hogy van egy bevándorlásellenes ország és egy miniszterelnök, aki mögé egyre többen sorakoznak fel és akit a bevándorláspárti brüsszeli elit meg akar büntetni” – mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!