Hollik István: A kormány folytatja a Brüsszellel kapcsolatos tájékoztatási kampányát

Nem állítja le a kormány a brüsszeli bevándorlási tervekkel kapcsolatos tájékoztatási kampányt. A héten többen is bírálták a Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert ábrázoló plakátok miatt a Fideszt. Hollik István kormányszóvivő erre azt mondta: a kormány legfontosabb feladata, hogy a magyar emberek érdekeit képviselje, „ez fontosabb mint a pártfegyelem az Európai Néppártban”. Jelenleg többségben vannak a bevándorláspárti politikusok a néppárti frakcióban, de ez is megváltozhat májusban – hangzott el az M1 Híradójában.

Hollik István (KDNP), kormányszóvivő

Minden lehetőséget meg kell vizsgálni, de remélem, hogy Orbán Viktor bocsánatot kér és befejezi a kampányt – így nyilatkozott a német Spiegelnek az Európai Néppárt csúcsjelöltje. Manfred Weber élesen kritizálta a magyar kormány tájékoztató kampányát: szerinte a brüsszeli tervekről szóló hirdetéseket haladéktalanul fel kell függeszteni. „Orbán Viktor politikája rossz irányba halad. Amikor az alapvető demokratikus értékekről van szó, sokban hasonlít Matteo Salvinire az olaszországi Ligából, vagy Jaroslaw Kaczynskire, a lengyel Jog és Igazságosság elnökére. Ez azonban nem az én utam és nem is az Európai Néppárté” – fogalmazott Manfred Weber.

Magyarország kormánya minden kritikát meghallgat, de számunkra a magyar emberek véleménye és döntése fontosabb a pártfegyelemnél. A magyar embereknek joguk van megtudni, hogy a brüsszeli bürokrácia milyen bevándorláspárti terveket készít elő – így reagált Manfred Weber kritikájára a kormányszóvivő. Hollik István kijelentette: a  magyar emberek több alkalommal is világossá tették, hogy meg kell védeni az európai keresztény kultúrát, és megálljt kell parancsolni a bevándorlásnak.

A magyar kormány február közepén tette közzé tájékoztató akcióját. A hirdetések arról szólnak, hogy Brüsszel továbbra is ösztönözni akarja a bevándorlást és be akarja vezetni a kötelező betelepítési kvótát. A tájékoztató akció miatt az Európai Bizottság egy hét pontból álló választ küldött. Azt írták: a kormány elferdíti az igazságot és egy „titkos tervről” beszél, amelynek célja az Európába irányuló migráció ösztönzése.

Az Európai Bizottság fikciónak nevezte például a név nélküli migránskártyák ügyét, és tagadta, hogy Soros Györgynek bármi köze lenne a bizottság döntéseihez. Visszautasították azt az állítást is, hogy az Európai Bizottság ösztönözné a migrációt. Ezek azonban mind olyan tervek, amelyek már konkrét politikai célok vagy döntések, előterjesztések vagy éppen határozatok formájában már léteznek a brüsszeli döntéshozatalban, az Európai Bizottság asztalán is ott vannak.

Hollik István hangsúlyozta: Brüsszelben a migránsvízum, a kvóták, a határvédelem jogának elvétele és a migrációt segítő aktivisták támogatása is többször napirenden volt. Novemberben például az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért felelős biztosa beszélt arról, hogy márciusra előkészítenek egy jogszabálytervezetet, amely legális utat biztosítana a nemzetközi védelmet igénylők számára.

A kormány ezért részletes felsorolást küld Brüsszelnek azokról az uniós nyilatkozatokról és döntésekről, amelyek eddig a migráció ösztönzése érdekében születtek. Hozzátette: a magyar kormány továbbra is fenntartja a jogot arra, hogy a magyar embereket tájékoztassa Magyarország és Európa jövőjéről.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!