Hollik István: A kormány tiszteli és megbecsüli az időseket

Budapest, 2019. augusztus 23., péntek (MTI) - A kormány tiszteli és megbecsüli az időseket, ezért erkölcsi kötelesség, hogy a nyugdíjasok is részesülhessenek a magyar gazdaság jó teljesítményéből - mondta a Hollik István kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán pénteken, a nyugdíjasok rezsiutalványáról szóló kormányrendeletről.

Hollik István (KDNP), kormányszóvivő

A politikus hangsúlyozta: a második negyedéves adatok szerint Európa leggyorsabban fejlődő gazdasága a magyar. Ezért döntött úgy a kormány, hogy az Európai Unió miatt megszüntetett Erzsébet-utalványok helyett rezsiutalvánnyal támogatják az időseket.

Az összesen kilencezer forint értékű utalványok 2020 márciusáig használhatók fel; azokat a posta szeptember végéig kikézbesíti. Így minden nyugdíjas és nyugdíjszerű juttatásban - rehabilitációs járadékban, özvegyi nyugdíjban - részesülő érintett még a fűtési szezon előtt megkapja azokat - tette hozzá.

A közfoglalkoztatottak 54 ezer forintos egyszeri pluszjuttatásáról Hollik István elmondta, hogy a versenyszféra gyorsabban „szívja el" a munkaerőt, mint ahogy kormány számított rá, és az emiatt megmaradó forrásból finanszírozzák ezt. Hollik István Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatójának filmügyi kormánybiztossá történő kinevezéséről azt mondta: Andy Vajna teljesítménye mérvadó a terület mindenkori kormánybiztosa számára.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!