Hollik István: A köztisztviselők sztrájkja teljes kudarcba fulladt

Hollik István kormányszóvivő szerint egyértelműen kimondható, hogy csütörtöki közszolgálati sztrájk - amelyet ellenzéki politikai akciónak nevezett - teljes kudarc volt.

Hollik István (KDNP), kormányszóvivő

Hollik István csütörtökön az Echo Tv-nek nyilatkozva azt mondta: a sztrájk ellenzéki politikai akció volt, amit az bizonyít, hogy „sehol máshol nem sztrájkoltak", csak az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknál.
    
Szerinte az ellenzéki polgármesterek utasításba adták a munkavállalóknak, hogy sztrájkolniuk kell, de ez „teljes kudarcba fulladt".
    
Boros Péterné, az érdekképviselet elnöke csütörtök délelőtt a munkabeszüntetés elindításakor a XV. kerületben közölte: országszerte 7500 köztisztviselő vesz részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett sztrájkban. Azt mondta: a legtöbben az önkormányzati dolgozók közül sztrájkolnak, kevesebben csatlakoztak a központi közigazgatásban dolgozók közül.
    
Az MKKSZ január elején hirdette meg sztrájkköveteléseit. Követelik a többi között az azonnali béremelést, az elvett öt nap szabadság visszaadását, a rugalmas munkaidő visszaállítását, azt, hogy az ebédszünet legyen újra a munkaidő része.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!