Hollik István: a magyarok akaratát hajtja végre a kormány

Magyar emberek akarata egyértelmű: nem akarják, hogy Magyarország bevándorlóország legyen, és az ő akaratukat hajtja végre a kormány, amikor vitába száll a Soros-tervvel és a luxemburgi külügyminiszterrel – mondta Hollik István (KDNP) országgyűlési képviselő kedden Budapesten újságíróknak.

Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő (Fotó: fidesz.hu)

A politikus arra reagált, hogy Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a liberális Der Tagesspiegel napilap online kiadásában hétfőn a Stop Soros-törvénycsomaggal kapcsolatban azt mondta: „az EU-nak fel kell állnia és fel kell háborodnia", és aktiválni kell a 7. cikkelyt. A Magyar Nemzet keddi számában megjelent telefoninterjúban pedig azt állította: sem Magyarországot, sem magyar kollégáit nem gyűlöli, csak azt látja, hogy az ország „nagyon rossz felé halad".

Hollik István úgy fogalmazott: „elég abból, hogy migránspárti politikusok nyíltan fenyegetik Magyarországot", mert a magyar kormány nem hajlandó „úgy ugrálni, ahogy ők fütyülnek". A luxemburgi külügyminiszter „felháborítóbbnál felháborítóbb nyilatkozatokat tesz", mert Magyarország „nem hajlandó elfogadni azt a tervet, amit Jean Asselborn végrehajt" – vélekedett.

A KDNP-s képviselő hangsúlyozta: Jean Asselborn egy olyan kormány tagja, amely egyértelműen migránspárti. A luxemburgi külügyminiszter nem először fenyegeti meg Magyarországot büntetéssel, kizárással az Európai Unióból, mert mi nem hajtjuk végre a Soros-tervet, nem fogadjuk el a kötelező betelepítési kvótákat és nem bontjuk le a határzárat – sorolta. Hozzáfűzte: azért fenyegetnek, hogy Magyarország elfogadja a legújabb javaslatot, amely szerint Magyarországnak 10 ezer migránst kellene befogadnia.

Hollik István kiemelte: Magyarország volt az egyetlen uniós tagállam, amely megkérdezte az embereket, hogy mit gondolnak a bevándorlásról, a kötelező betelepítési kvótákról, és az ő egyértelmű akaratuk szerint nem akarnak bevándorlóoszágot csinálni Magyarországból. A kormány az emberek akaratát hajtja végre, amikor vitába száll a Soros-tervvel és a luxemburgi külügyminiszterrel – közölte.

A képviselő megjegyezte: Jean Asselbornnak „illene figyelembe vennie a magyar emberek akaratát", valamint azt, hogy ma már a visegrádi országok is Magyarország mellett állnak.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!