Hollik István: Magyarországnak béke kell, nem háború

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője hétfőn napirend előtt a parlamentben kiemelte: a múlt héten nemhogy távolodás, inkább közeledés történt a harmadik világháború felé. Európa vezetői háborús pszichózisba kerültek, nem képesek belátni, hogy a szomszédunkban zajló háborúnak nincs katonai megoldása, és az általuk kezdeményezett válaszlépések, a fegyverküldés, a szankciós rezsimek semmilyen hatást nem értek el – jelentette ki.

Hollik

A szankciók fordítva sültek el, és Európát találták el – értékelt, hozzátéve: nyugati szakértők Oroszország GDP-jének idei növekedését három százalékra teszik, miközben az unióé az egy százalékot sem éri el. Kitért arra is, hogy

a háború folytatásának eredményeként újabb százak és ezrek vesznek oda.”

Megemlítette azt az Európai Bizottság által elfogadott javaslatot, amely bizonyos döntéseknél – így a külpolitikában – megszüntetné az egyhangúság követelményét. Ez azt jelentené, hogy a jövőben a háború kérdésében Brüsszel könnyen kikerülhetné a magyar békepárti álláspontot. A nyugati világ vezetői nem a békéért, hanem a háborúért dolgoznak – mondta Hollik István. Azt mondta:

a dollárbaloldalt a finanszírozói és európai szövetégesei a háború támogatására kérik, de ezzel szembe fordulnak a nemzeti érdekekkel. Magyarországnak béke kell és nem háború”

– jelentette ki.”

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt mondta: az előttünk álló időszak nagy kérdése, hogy lesz-e háborús eszkaláció. Sokan kimondottan szeretnék, ha ez megtörténne – értékelt, és idézte európai vezetők ilyen irányú nyilatkozatait.

Kitért arra is, hogy folyamatosak a fegyverszállítások Ukrajnába. Az Európai Unió 2022 óta 88 milliárd eurós támogatást adott Ukrajnának, aminek nagy része fegyverre ment. Ez 35 ezer milliárd forint, amit lehetett volna másra is fordítani – mondta.

Hozzátette, a helyzet súlyos: az uniós vezetők sokkal inkább belemennének, a háborúba minthogy béketárgyalásokat szorgalmaznának.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!