Hollik István: Pragmatikus vezető lesz Ursula von der Leyen

Több szempontból is jó döntésnek tartja Hollik István Ursula von der Leyen támogatását az Európai Bizottság elnöki posztjára – a kormányszóvivő erről azt követően beszélt Magyarország élőben című műsorunkban, miután Orbán Viktor első ízben találkozott Brüsszelben az új bizottsági elnökkel. Hollik István örvendetesnek nevezte, hogy von der Leyen számos, a migrációval összefüggő kérdésben és az Európai Bizottság szerepében is egyetért a magyar állásponttal.

Hollik István (KDNP), kormányszóvivő

Ursula von der Leyen Twitter-üzenetében azt írta, egyetértettek Orbán Viktorral abban, hogy az Uniós döntéshozatali rendszert közelíteni kell a tagállamokhoz.

Hollik István szerint a találkozó alapján több szempontból is jó döntés volt Ursula von der Leyen támogatása. Egyrészt, mert így valóban sikerült kiszorítani azokat az ideológiai gerillákat, akiket a kormány mindenképp el akart kerülni.

Mindenképpen el akartuk kerülni, hogy az Európai Bizottságot ilyen politikusok vezessék. Elsősorban Frans Timmermans-ra kell gondolni, aki nyilvánvaló, hogy a saját politikai nézeteit próbálta volna meg ráerőltetni egyrészt az Európai Unióra, másrészt pedig a tagállamokra.

Ursula von der Leyennel kapcsolatban a kormányszóvivő elmondta, hogy az új elnök érti a magyarokat és tiszteletben is tartja a Közép-Európaiak és a magyarok véleményét, de többi tagországhoz is ugyanígy áll hozzá.

Nem a saját politikai akaratát akarja ráerőltetni a tagállamokra egy birodalom vezetőjeként, ebben a szerepfelfogásban ezt láthattuk korábban Jean-Claude Juncker-től, aki a bevándorláspárti nézeteit megpróbálta ráerőltetni a tagállamokra.

A kormányszóvivő elmondta, a Bizottság új elnöke valóban egy olyan szerepfelfogást tart magáénak, amelyben a Bizottság az nem politizál. A másik fontos dolog, hogy nem azokat az ügyeket keresi, ami számára fontos és nem az saját véleményét akarja ráerőltetni a tagállamokra, hanem azokat az együttműködési pontokat, azokat az ügyeket és témákat keresi, amelyben az Európai Unió és az európai tagállamok képesek együttműködni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!