Hollik István: Tájékoztató akciót indít a kormány a bevándorlást ösztönző brüsszeli tervekről

A kormány tájékoztató akciót indít a bevándorlást ösztönző brüsszeli tervekről – közölte a kormányszóvivő pénteken Budapesten újságírókkal.

Hollik István (KDNP), kormányszóvivő

Hollik István kifejtette: minden magyar embernek joga van tudni, melyek azok a javaslatok, amelyek alapjaiban veszélyeztetik Magyarország biztonságát. Hozzátette: az eddigiekhez hasonló elemekből álló, a napokban induló akcióval szeretnének minden magyar polgárt elérni.

A kormányszóvivő kiemelte: az akcióra azért van szükség, mert miközben a magyar emberek már sokféleképpen kifejezték, hogy nem kérnek a migrációból, Brüsszelben még mindig erőltetik az ezt támogató terveket.

Továbbra is erőltetik a betelepítési kvótát, az a céljuk, hogy gyengítsék a tagországok határvédelmi jogait, a pénzzel feltöltött migránskártyán túl migránsvízumot is be akarnak vezetni. Ez utóbbit az Európai Parlament már el is fogadta – mondta Hollik István.

Kitért arra is, hogy emellett több pénzt akarnak adni a brüsszeli elképzelések alapján a bevándorlást támogató szervezeteknek, miközben csökkentenék a migrációt ellenző országok pénzügyi támogatását, ezzel is büntetve ezeket az államokat.

A kormánynak az az álláspontja, hogy ezek a tervek súlyosan veszélyeztetik Magyarország biztonságát, „megvalósulásukkal hazánk is bevándorlóországgá válna” – fogalmazott a kormányszóvivő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!