Hollik István: A tüntetések az EP-választási kampány részét képezik

A szombati tüntetésekből látható, hogy elkezdődött az európai parlamenti (EP-) választások kampánya, amelyre Soros György is mozgósít - jelentette ki a kormányszóvivő budapesti sajtótájékoztatóján.

Hollik István (KDNP) kormányszóvivő
    
Hollik István úgy vélekedett: teljesen nyilvánvaló, hogy a munka törvénykönyvének módosítása csupán ürügy.
    
A magyar kormányzat Soros kampányával nem akar foglalkozni, azt viszont sajnálja, hogy van néhány olyan szakszervezet, amely „asszisztál" a "bevándorláspártiak" kampányához - fogalmazott.
    
Kérdésre felelve Hollik István közölte, hogy nincs újdonság Ahmed H. ügyében, továbbra is tárgyalnak Ciprussal. Ameddig az egyeztetések le nem zárulnak, a szír férfi idegenrendészeti őrizetben marad - tette hozzá.
   
 A kormányszóvivő kijelentette: képmutatónak és visszataszítónak tartják, hogy azok, akik korábban kiálltak Ahmed H. szabadon bocsátásáért - például Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő -, most nem jelentkeznek, hogy be szeretnék fogadni a szír férfit.
    
„Kicsit hasonlít ez az ügy ahhoz, hogy Soros György tiltakozik a kerítés ellen, de természetesen a saját házát kerítéssel veszi körül" - mondta Hollik István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!