Hollik: a Soros-alapítvány dróton rángatja az Európai Bizottságot

A Soros-alapítvány dróton rángatja az Európai Bizottságot - mondta Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján

Hollik István

A kormánypárti politikus kifejtette: csütörtökön a Soros-birodalom központja, a Nyílt Társadalom Alapítványok sajtóközleményben szólította fel az Európai Bizottságot, hogy tegyen lépéseket Magyarország ellen, amiért a parlament elfogadta a "Stop Soros" törvénycsomagot és a Magyarország megvédését szolgáló alaptörvény-módosítást.

Rá néhány órával az Európai Bizottság máris bejelentette: meg fogják vizsgálni a két jogszabályt, és ha szükséges, akár lépéseket tesznek ellene - idézte fel Hollik István.

A KDNP-s politikus szerint ez ismét megerősítette, hogy a Soros-alapítvány dróton rángatja az Európai Bizottságot. Mint mondta, azt korábban is látták már, hogy Soros György Brüsszelbe járt eligazítást tartani az Európai Bizottság vezetőinek. Ezek a megbeszélések soha sem nyilvánosak, noha számos esetben kérték, tegyék azzá őket, de ez nem történt meg - jegyezte meg Hollik István.

Hozzátette: azt is látták, hogy Soros Györgynek mindenhol megvannak az emberei, akik teljesítik a kéréseit, így a brüsszeli bizottságban, az Európai Parlamentben, az ENSZ-ben és más nemzetközi, uniós intézményekben is.

Ez a dróton rángatott Soros-hálózat azért támadja Magyarországot, mert "mi nem vagyunk hajlandóak végignézni, hogy Magyarországból bevándorlóországot csináljanak", ahogy azt sem, hogy Európában népességcserét hajtsanak végre - értékelt.

Mi megvédjük magunkat, ezért is fogadta el az Országgyűlés az illegális migráció szervezését büntető "Stop Soros" törvénycsomagot és a migránsok betelepítését tiltó alaptörvény-módosítást - hangoztatta Hollik István.

Megerősítette: emellett adóügyi eszközökkel is fel kívánnak lépni a bevándorlás ellen, és bevándorlási különadót vezetnek be.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!