Hölvényi György: Az európai baloldal az Európai Parlament demokratikus működését fenyegeti

Az európai baloldal az Európai Parlament (EP) demokratikus működését fenyegeti – jelentette ki Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője kedden Brüsszelben, a testület fejlesztési bizottságának tisztújító ülésén.

Hölvényi

 

A kereszténydemokrata képviselő azt követően szólalt fel, miután a szakbizottság tagjai az EP eljárási szabályzatát figyelmen kívül hagyva nem engedték megszerezni a Patrióták Európáért frakció jelöltjeként számára jogosan járó alelnöki tisztséget.

Az Európai Parlament eljárási szabályzatával összhangban a testület sokszínűségének tükröződnie kell az egyes bizottságok elnökségének összetételében. De vajon tükröződik-e a sokszínűség, ha a harmadik legnagyobb politikai csoportot, a Patriótákat kizárják a bizottságok vezető pozícióiból?”

– tette fel a kérdést Hölvényi György.

Mint mondta, ebben az esetben a jogállamiság leépítéséről van szó, „ennek a politikai magatartásnak nincs jogi alapja”. Véleménye szerint a képviselők nem tartják tiszteletben az uniós parlament szabályait, és ez tiszteletlenséget fejez ki az európai választópolgárok milliói felé.

Önök most kifejezték, hogy a Patrióták Európáért frakció megválasztott képviselői másodrendű állampolgárok. Ahogy Orwell írta: minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél. Elérkeztünk már ehhez a disztópiához”

– fogalmazott.

A szavazást követően a képviselő nyilatkozatot adott az MTI-nek, amelyben sajnálatát fejezte ki, hogy „a demokráciából és az Európai Parlament intézményéből gúnyt űzött a baloldali többség”. Véleménye szerint a baloldali többség nem veszi figyelembe annak a közel 20 millió európai polgárnak a szavazatát, aki a jobboldalra voksolt, és „ez életveszélyes”.

Bármely parlamenti bizottságról is van szó, ebből baj lesz, mert a demokrácia gyengítéséről van szó. Miért vennének részt az emberek az európai parlamenti választáson, hogyha ez a következmény?”

– hívta fel a figyelmet Hölvényi György.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!