Hölvenyi György: Donald Tusk kijelentése cinikus és sértő

Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke felháborító módon sértegeti a magyar miniszterelnököt, amellett, hogy teljesen igazságtalanul Orbán Viktorba rúg, közben még cinikus módon megsérti több millió zsidó és nem zsidó áldozat emlékét is – írta Deutsch Tamás (Fidesz), Hölvenyi György (KDNP) és Hidveghi Balázs (Fidesz) EP-képviselő abban a nyílt levelében, melyet közösségi oldalán angol és magyar nyelven is olvashatnak.

Hölvényi György (KDNP), EP képviselő

A politikusok ebben azt is kiemelik: bocsánatkérést követel Donald Tusktól.

Donald Tusk gyakorlatilag nácinak nevezte a magyar miniszterelnököt abban az interjúban, melyet a Spiegel című német lap készített vele. Ezt a kijelentést mélységésen felháborítónak nevezték a képviselők, akik nyílt levélben utasíttották vissza Tusk Orbán Viktorról szóló megjegyzését. Hozzátették: a baloldali politikusoktól szinte már megszokott, hogy náci jelzőkkel illetik ellenfeleiket, de egy kereszténydemokrata párt képviselőjétől ez különösen szégyenteljes.

Aláhúzzák azt is, hogy Donald Tusk kijelentése cinikus és sértő az áldozatok emlékének is, mindemellett erkölcsileg is elfogadhatatlan. Az EP képviselők szerint az említett  kijelentések túlmennek minden határon, ezért azonnali bocsánatkérést követelnek az Európai Tanács  lengyel  elnökétől.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!