Hölvényi György: A KDNP folytatja munkáját az Európai Néppártban

A Kereszténydemokrata Néppárt folytatja az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakciójában megkezdett munkáját – közölte Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője Brüsszelben szerdán.

Hölvényi György azt követően nyilatkozott, hogy az EPP EP-frakciója szerdán elfogadott alapszabály-módosítása után a Fidesz közölte: 12 EP-képviselője kilép az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjából.

A magyar kereszténydemokrata képviselő elmondta: a KDNP Antall József korábbi miniszterelnök és Helmut Kohl korábbi német kancellár hívására még az 1990-es évek elején csatlakozott az Európai Néppárt előd-párcsaládjához, a Kereszténydemokraták Európai Szövetségéhez (EUCD), tagsága azóta folyamatos. Kiemelte: az alapszabály-módosítás – ellentétben a Fidesszel – a KDNP számára nem teremt jogi helyzetet, közvetlen kényszerítő erő hiányában nem vesz el megszerzett tisztséget.

Hölvényi GyörgyHölvényi György európai parlamenti képviselő, a KDNP alelnöke

Hölvényi György feladatának nevezte, hogy a lehetőségekhez képest tovább erősítse a vallásszabadságért, az üldözött keresztényekért, a vallások közötti párbeszéd előmozdításáért, valamint az európai fejlesztéspolitikáért megkezdett európai parlamenti munkáját.

Az Európai Néppárt európai parlamenti csoportja szerdán szavazta meg a frakció alapszabályának módosítását, amely többek között lehetővé teszi az egyéni tagság megszüntetése mellett egy egész csoport tagságának felfüggesztését, illetve kollektív megszüntetését is kellő indokok alapján, a pártcsalád alapszabályának legsúlyosabb megsértése esetén.

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja a döntést követően azt közölte, 12 képviselője kilép az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!