Hölvényi György: A legnagyobb ellenfél a közöny

Le kell küzdenünk az ősi keresztény közösségek szenvedésével szemben tanúsított európai közönyt, hangzott el az „Övék a mennyek országa” című dokumentumfilm tegnapi brüsszeli vetítésén, melyet Hölvényi György, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője kezdeményezett a film alkotóival. A képviselő a Balassi Intézetben tartott nemzetközi bemutatón a Szíriában forgatott közös dokumentumfilm üzenetéről beszélgetett Sajgó Szabolccsal, a Jezsuita Menekültszolgálat magyar megbízottjával, valamint Siklósi Beatrix MTVA-csatornaigazgatóval, a film rendezőjével.

A képen Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő, Siklósi Beatrix, az Övék a mennyek országa című dokumentumfilm rendezője és Sajgó Szabolcs jezsuita szerezetes

„A szíriai ősi keresztény közösségek nem elsősorban az anyagi segítségnyújtást várják Európától, hanem hogy egyszerűen ne feledkezzünk meg róluk” - idézte fel Hölvényi György a 2018 tavaszán tett szíriai látogatásuk fontos üzeneteként. A film elkészítése is ezt a célt szolgálja elsősorban, húzta alá a képviselő.

Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes az európai keresztények számára is követendő példaként említette a szíriai keresztények kitartását, mélyen megélt hitét, ami a polgárháború nyolc éve tartó megpróbáltatásai közepette is a szülőföldön tartja a közösségeket.

„Bár a szíriai emberek súlyosan megszenvedik az országukat sújtó nemzetközi embargót és a nyugati közönyt, mégis teljes nyitottságot és szimpátiát tapasztaltunk a helyiek részéről” - emelte ki Siklósi Beatrix a forgatás során szerzett tapasztalatait.

Hölvényi György 2018 áprilisában Böjte Csaba ferences és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetesek társaságában, valamint egy televíziós stábbal, Siklósi Beatrix rendezővel és Marossy Géza operatőrrel együtt tett látogatást Szíria keresztényeinél, s ennek eredményeként készült el az Övék a mennyek országa című dokumentumfilm-sorozat harmadik része. “A filmes ábrázolás hitelességével, az ott élők vallomásainak segítségével minél többekhez szeretnénk eljuttatni az üzenetet: cselekvő szolidaritást kell tanúsítania Európának az ősi keresztény közösségek és más veszélyeztetett kisebbségek megmentése érdekében” - zárta a beszélgetést Hölvényi György.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!