Hölvényi György: A legnagyobb gondot az jelenti, hogy az európai intézményekben tovább erősödik az identitásvesztés

A szokásjoggal ellentétben, a Patrióták Európáért, az EP harmadik legnagyobb létszámú frakciója nem jutott alelnöki poszthoz, ezzel a „legnagyobb gondot az jelenti”, hogy így az európai intézményekben tovább erősödik az identitásvesztés – írta Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) európai parlamenti képviselője a közösségi oldalára feltöltött üzenetében szerdán.

Hölvényi

Az Európai Parlament életében július 16-án új időszak kezdődött, új időszak Európa életében is, de vajon milyen lesz ez az új időszak? – tette fel a kérdést.

Hölvényi György arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Parlamentben a balratolódás folytatódik.

Háttérbe szorulnak a legfontosabb kérdések:

a béke szükségessége, az európai versenyképesség helyreállítása, a demográfiai krízis kezelése, a kontrollált migráció, a nemzeti sajátosságokból táplálkozó józan erkölcsi erő felélesztése,”

egyszóval – emelte ki – a kiegyensúlyozott társadalmi élet feltételei.

A Patrióták Európáért képviselőcsoport éppen ezeknek kíván hangot adni. Lássuk meg!”

– zárta gondolatait Hölvényi György.

A teljes bejegyzés az alábbiakban tekinthető meg: 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!