Akit hamis ígéretekkel elcsalnak a saját hazájából, mondván: Európában majd jobb lesz neki, azt többszörösen is becsapják ahelyett, hogy a saját szülőföldjén vagy legalább ahhoz közel segítenének neki – fogalmazott a Magyar Hírlapnak adott interjúban Hölvényi György, a Fidesz–KDNP EP-képviselője, illetve -jelöltje.
Hölvényi György (KDNP), az Európai Parlament európai néppárti képviselője
– Egy üres területre vonulnak be azok, akiknek erős az identitásuk – nyilatkozta lapunknak korábban a bevándorlás kapcsán. Az EP-választáson az a tét, hogy ezt a folyamatot meg lehet-e állítani?
– Magyarországnak mindent meg kell tennie, amire az európai közösség keretein belül lehetősége van. Jól állunk. Nevén nevezzük a dolgokat, a migrációt migrációnak tartjuk, a keresztényüldözést üldözésnek, létezik a tudatos bevándoroltatás, ahogy sajnos tény a valóban meghurcoltak háttérbe szorítása is. Mindezt nem tudjuk egyedül megoldani, legfeljebb hazai viszonyok között, ám azzal, hogy felépítettük a kerítést, nemcsak Magyarországot, hanem Európát is védjük. Némi változást jelez, hogy akkor hogyan reagáltak erre, milyen szavakkal „köszönték meg”, és mi a mai nyugati álláspont ezzel kapcsolatban.
– Azért még a fordulat hátravan. Sőt, egyes magyar ellenzéki politikusok legújabban azt mondják: nem is létezik migrációs válság.
– Látnunk kell: az iszlám világ óriási bajban van, a népességnövekedés, a gazdasági és a társadalmi problémák miatt egyre nő az elégedetlenség, olyan gócpontok alakultak ki, amelyek teret nyitottak a szélsőséges nézeteket valló szervezeteknek. Mindezek nyomán szinte természetes, hogy a világ gazdag, de a kevésbé tehetős területeit is el akarják foglalni a rosszabb helyzetben lévők, akiket ráadásul még buzdítanak is erre. A migrációnak tehát folyamatos utánpótlása van.
– Strasbourgban járt a tavalyi, immár öt halálos áldozatot követelő legutóbbi terrormerénylet idején. Hozzá lehet-e, illetve hozzá kell-e szokni az ilyen tragédiákhoz?
– Ugyanaz ma az európai bevándorláspárti politikai elit, mint 2015-ben volt, így teljesen logikus, hogy tompítani akarja a probléma súlyát, magyarázni a bizonyítványt. A terrorcselekmények által érintett országokba a korábbi gyarmatosítások vagy éppen a munkaerőigény kielégítése miatt több millióan érkeztek más kultúrákból – ezzel szembe kell nézniük. Erre a társadalmi modellre ugyanakkor nem kényszeríthetik azokat a tagállamokat, amelyeknek nincs közük a gyarmati előzményekhez, ráadásul évtizedekig küzdöttek a szabadságukért és azóta is az alapvető európai identitásukért. Az üldözöttekkel igen, de a bevándorlást erőltető, a valóságtól elrugaszkodott uniós vezetőkkel nem vállalhatunk szolidaritást. Ezt a küzdelmes vitát vállalnunk kell. Annál is inkább, mert amit Orbán Viktor 2015-ben elmondott, mára jelentős részben beigazolódott. Kemény csata ez, sokszor embertelennek tűnünk, nálunk marad a „Fekete Péter”, de nem tehetünk mást.
– Mit gondoljunk jogi szempontból Brüsszelről akkor, amikor a humanitárius vízum korábban elutasított javaslatát ismét előveszik az Európai Parlamentben, és mert egyeseknek nem tetszett a korábbi eredmény, végül mégis megszavaztatják?
– Az európai baloldal nem csupán pártokat, hanem egyfajta kulturális identitást is jelent. Azt szokták mondani rájuk, hogy ők a hatvannyolcasok, akik együtt mozognak a globalizált pénzügyi és gazdasági világgal. Márpedig a globális tőkének és az „embermozgatásnak” közösek az érdekei. Mindezt leöntik egy „szeressük egymást, gyerekek, legyen mindenki egyforma”, más formulával „Világ proletárjai, egyesüljetek!” propagandaszósszal. Ez a kívülről humanitáriusnak álcázott nézetrendszer azonban hazugságra épül, nem a személyt nézi, kizárólag saját magát. Akit ugyanis hamis ígéretekkel elcsalnak a saját hazájából, mondván: Európában majd jobb lesz neki, azt többszörösen is becsapják ahelyett, hogy a saját szülőföldjén vagy legalább ahhoz közel segítenének neki visszakapaszkodni elfogadható életkörülmények közé. A migránsvízum trükkös megszavaztatása ugyancsak ezt a folyamatot erősíti. Képtelenség, érthetetlen. A májusi EP-választás azért is nagyon fontos, hogy az elmondottakkal kapcsolatban az általunk vélt igazságot ne ferdíthessék el a politikai jobb- vagy baloldali szélsőségesek. Nem könnyű ezt elérni, de a magyar álláspontot erősíti a mögötte álló társadalmi egység.
– A Fidesz–KDNP-nek a saját pártcsaládjában, az Európai Néppártban is meg kell küzdenie az igazáért. Hogy állnak ezzel?
– Az említett egység, vagyis az egyértelmű legitimitás miatt Európa egyik legnagyobb kormányzati erejét képviseljük, így szabadabban és nyíltabban beszélhetünk, ami több szövetségesünknek nem adatik meg, például azért, mert a saját országukban koalíciós kényszerben kormányoznak. Ezért bár megvan az igény a világos, egyenes beszédre, azt általában tompítaniuk kell a különböző érdeksérelmek veszélye miatt. Stratégiai gondolkodás helyett csak pillanatnyi megoldásokra van lehetőségük egyes ügyek mentén.
– Pedig lehetne másként?
– Valójában sokan egyetértenek a magyar állásponttal, csak nem merik kimondani, mások meg – úgymond – nem mernek velünk egyetérteni. Ez jól látszott a Sargentini-jelentés megszavazásakor. A lényeg talán az, hogy sokan félnek elkötelezni magukat a változások mellett, amelyekhez hasonlót az alapvetően stabilitáshoz szokott Nyugaton régen tapasztaltak. Nekünk ez nem probléma. A Néppárton belül a viták mederbe terelhetők, hiába próbálják ezt kívülről másként láttatni. Elfogadhatatlan, ahogy az MSZP-s Ujhelyi István nemrég kiforgatta Manfred Weber szavait, hazánk ellenségének állítva be a frakcióvezetőt. Ebben az esetben arról is szó van, hogy a magyar ellenzék nem végzi el a házi feladatát a nemzeti politikában, nem mutatnak valós alternatívát, inkább Brüsszelben próbálnak vitézkedni. A házi feladat elvégzésén természetesen nem az elmúlt időszakban mutatott budapesti teljesítményüket értem.
– Pár hete a családok védelmében szervezett konferenciát az Európai Parlamentben. Mit szólnak ott az ilyen „avítt” témához?
– Létezik az ideológiai küzdelem, a szélsőséges elképzeléseket erőltetők kevesebben vannak ugyan, ám annál hangosabbak. A családpolitika ugyanakkor nemzeti hatáskör, vagyis lehet például eredményeket is bemutatni, ám ennek az unió egészére nézve nincs jogi relevanciája. Miért szervezünk mégis ilyen konferenciákat? Azért, hogy megtörjük a családdal kapcsolatos közönyt és elhallgatást. Az említett tanácskozáson egyébként családalapítás előtt álló fiatalok is szót kaptak, az ő félelmeiket és felvetéseiket meg kell hallgatni, ezzel is erősíteni a normális szellemi és erkölcsi állásfoglalást.
– Azt értik-e már Brüsszelben, miért fontos segíteni az üldözött keresztényeket?
– Sikerült elérnünk némi változást. Ötévnyi munkánkba került, hogy legalább azt elismerjék: Európának van némi köze a keresztényekhez. Elképesztő, de már ezt is eredménynek kell tekintenünk. A legnagyobb probléma ezen a téren is a közöny. A Szíriával szembeni embargó hatására például a legősibb keresztény közösségek tűnhetnek el a térségből, amelyek hagyományai szorosan kötődnek a mi kulturális gyökereinkhez – ez fordítva is igaz –, tehát nem pusztán hitbeli kérdésről van szó. Ezeknek a közösségeknek a pusztulását nem nézhetjük tétlenül, és ezt a szilárd magyar álláspontot osztják a visegrádi négyek. A nemzeti alapon szerveződő Európának meg kell erősítenie a saját kulturális identitását – ezért küzdünk, és valójában erről szól az EP-választás is.
