Íme, a gazdasági mentőcsomag részletei!

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter nyitotta a sajtótájékoztatót, aki a miniszterelnök által tegnap bejelentett gazdaságvédelmi csomagról számolt be – adja hírül a mandiner.hu.

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter (Forrás: mandiner.hu)

„Egy olyan vírussal harcolunk, ami láthatatlan. Ahogy egy háborúban, itt is a legfontosabb a közvetlen kár minimalizálása, a második lépés pedig az, hogy hogyan fogjuk megoldani a már kialakult válsághelyzetet” – kezdte a miniszter.

Palkovics megköszönte mindenkinek a munkát: az egészségügyi dolgozóknak, szociális munkásoknak, tanároknak, szállításban dolgozóknak, szülőknek, eladóknak, és mindenkinek aki segít az összefogásban és a helyzet megoldásában. Szerinte példaértékű ez, Magyarországon már régen nem volt példa hasonlóra.

A miniszter elmondta: az elmúlt tíz év bebizonyította, hogy az önálló gazdaságpolitika tud csak erős lenni.

A munkaalapú társadalom modellje működőképes: ha munka van, minden van. Ezért a munkahelyek teremtése a legfontosabb feladat, és ez a kormány legkiemeltebb célja.

Palkovics tájékoztatott: három hónapra átvállalja a béreket az állam azoknak, akik rövidített munkaidőben dolgoznak. Ezzel a döntéssel sem a munkavállaló, sem a munkaadó nem jár rosszul. A mérnöki és a K+F területen 40%-os plusz jövedelmet biztosít a kabinet.

A fizetés nélküli szabadságon lévők sem maradnak egészségügyi ellátás nélkül.

Kiemelte: felgyorsítja a kormány az áfa-visszaigényléseket, és adómérséklési lehetőséget is biztosít. Elektronikus formában is be lehet nyújtani a betegszabadságot. Felhívta a figyelmet: a fizetési nélküli szabadságon lévők nem maradnak betegbiztosítás nélkül.

Felnőttképzési diákhitel

Online képzések indulnak azoknál a vállalatoknál, ahol most leállás van. A felnőttképzésben a tandíj 90 %-át a költségvetés átvállalja.

Bevezetik a felnőttképzési diákhitelt is.

Palkovics elmondta: annak a 75 ezer diáknak, aki nem kaphatta meg a diplomáját a nyelvvizsga hiánya miatt, azoknak ebben az esetben eltekintenek a nyelvvizsga letételétől. Ez azért fontos, hogy ne legyen kiesés a magyar diplomások számában, és ne történjen meg, hogy felsőoktatást végzett emberek, közoktatási végzettségnek megfelelő szintű munkákat végezzenek.

600 milliárd forinttal segíti a kormány a turizmust.

Palkovics László arról is beszélt, hogy a kormánytól a kiemelt ágazatok többletforrást kapnak beruházási támogatásokon keresztül. Ez garanciális tőkeprogramon keresztül fog történni. A turizmusról azt mondta: december 31-ig felfüggesztik a turisztikai adót, a SZÉP-kártya esetében pedig bővítések lesznek.

A kormány megakadályozza a magyar cégek külföldi felvásárlását

Az egészségipar kapcsán azt mondta: támogatják azokat a kutatásokat, amik most is folynak. Létrejön az egészségipari innovációs ügynökség. Minden vállalattípusra tőke- és garanciaprogramok létesülnek, így a magyar vállalatok nem kerülhetnek idegen kézbe. 2000 milliárd forintos hitelprogram indul a vállalkozások számára.

Folytatódik a nagycsaládosok autóvásárlási programja.

A régi alapokat feltőkésíti a kormány, és új alapok is indulnak. 2021 februárjától fokozatosan visszaépül a 13. havi nyugdíj, és meghosszabbítja a kormány a GYOD-ra vonatkozó szabályokat is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!