Isten éltessen, Magyarország!

Államalapításunkra való emlékezés talán a legszakrálisabb nemzeti ünnepünk, amely mindannyiunk számára erős üzenetet hordoz.

Isten éltessen, Magyarország!

Európa szerves részének lenni, s egyszersmind keresztény gyökereinket és identitásunkat ápolva, szabadságunkat, függetlenségünket és szuverén államiságunkat megóvva

erős Magyarországot építeni nem más, mint első szent királyunk ezeréves öröksége.

Hazánknak és nemzetünknek nem jutott könnyű történelem osztályrészül. Keleti és nyugati támadók is feldúlták az évszázadok alatt, kifosztották, elszakították részeit, járványok pusztították, ugyanakkor mindig meg tudtunk maradni ezen hatalmas súly alatt is Istenben hívő, a családban bízó és mindezért mindig tenni képes és akaró, öntudatos embereknek.

Isten éltessen, Magyarország!

Ma is, amikor a szomszédunkban gyilkos háború pusztít, amikor az európai gazdaság komoly nehézségekkel küzd és amikor hatalmi érdekeknek alárendelt világszemléletet kívánnak ránk erőltetni, ki kell tartanunk az öreg kontinens szívében, követve azt, amit István király példaként állított elénk és amely magában hordozza egy stabil Európa, valamint egy büszke és sikeres Magyarország jövőjét.

Isten éltessen, Magyarország! 

Dr. Simicskó István

a KDNP frakcióvezetője 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!