Iványiék intézményei is megkapják a támogatást

Újra előkerülhet az egyházügyi törvény, bár a jogalkotási menetrendben egyelőre nem szerepel, az alaptörvény-revízió során azonban sor kerülhet a módosításra

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke

Minden ellenkező híreszteléssel szemben egyelőre finanszírozza az állam a politikai szerepet is vállaló Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szociális és köznevelési intézményeinek működését – derül ki Semjén Zsolt egyik parlamenti válaszából.

„Javaslom Képviselő Úrnak, hogy a jövőben ne csupán a szóban forgó vallási közösség balliberális sajtóban előszeretettel szerepeltetett vezetőjétől tájékozódjon. Az illető elfogultságát és realitásérzékét mutatja többek között, hogy Magyarország harmadik alkalommal, kétharmados többséggel megválasztott miniszterelnökét és kormányát börtönbe küldené, sátáninak nevezve a választók nagy többsége felhatalmazásával bíró politikát, ugyanakkor Nobel-békedíjra jelölte a hazánk biztonságát és jövőjét veszélyeztető Soros Györgyöt” – fogalmazott az Iványi Gábor vezette Evangéliumi Testvérközösség anyagi helyzetére panaszkodó Szabó Szabolcs ellenzéki képviselőnek adott írásbeli parlamenti válaszában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Utalt arra, a bevett egyházak köréből kikerült közösség által működtetett szociális és köznevelési intézmények jelentős részét a vonatkozó rendelkezéseket kihasználva, 2010 és 2011 között vették át olyan önkormányzatoktól, amelyek költségvetési problémáik miatt nem tudták ezeket megfelelően működtetni. Ezek az átvételek zömmel olyan helyeken történtek, ahol az Evangéliumi Testvérközösség nem rendelkezett hívekkel.

Így Semjén szerint valószínű, hogy az átvételek nem a lelkiismereti és vallásszabadság intézményi biztosításának az elősegítése, hanem az egyházi kiegészítő normatíva igénybevétele érdekében történtek. Mindazonáltal ezen intézmények működését az állam egyelőre biztosítja, megkapják az alapnormatívát, köznevelési intézményeik után pedig a kiegészítő támogatást is. Ráadásul az Emberi Jogok Európai Bírósága kétmilliárd forintos kártérítésre kötelezte a magyar államot a közösség részére.

Semjén felidézte továbbá, hogy az ellenzéki pártok ígéretüket megszegve nem támogatták az egyházügyi törvény 2015-ös módosítását, így nem kerülhetett sor a bevett egyházak bíróság által történő elismerésének bevezetésére, pedig ebben az esetben az Evangéliumi Testvérközösség is megszerezhette volna a státust. Egyébként Iványi maga is a jogszabálytervezet elutasítását követelte az ellenzéki pártoktól.

Újabb miniszteri kinevezése előtti bizottsági meghallgatásán egyébként Semjén felvetette, ismét a Ház elé kerülhet a kétharmados törvény, s hasonlóképp nyilatkozott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is. Úgy tudjuk, az Orbán Viktor miniszterelnök által felvetett alaptörvény-revízió során is érinthetik ezt a kérdést, mindazonáltal az indítvány az Országgyűlés tavaszi és őszi jogalkotási menetrendjében sem szerepel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!