Januárban újra lesz Deák András Asztalitenisz Emlékverseny!

A hagyományoknak megfelelően ez a január sem múlhat el az 56 évesen, 2007-ben elhunyt kereszténydemokrata politikusról elnevezett Deák András Asztalitenisz Emlékverseny nélkül, melyre az alábbiakban is lehet jelentkezni.

Varga Mihály (Fidesz) országgyűlési képviselő, jelenlegi pénzügyminiszter és Soltész Miklós (KDNP) országgyűlési képviselő, államtitkár is több alkalommal részt vett már a Deák András Emlékversenyen

Sporttal és közösségi együttléttel emlékezünk ismét Deák András barátunkra 2019. január 19-én, amikorra a KDNP Sport- és Életmód Szakbizottsága és a Regnum Marianum SE hagyományos évenkénti asztalitenisz-emlékversenyére hívjuk kereszténydemokrata, valamint egyházi közösségekbe tartozó barátainkat. Az esemény helyszíne – az előző évekhez hasonlóan – a MOATSZ Ormai László asztalitenisz-csarnoka lesz.

András 11 évvel ezelőtt, 2007 októberében hosszú, fájdalmas betegség után adta vissza lelkét Teremtőjének. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség budapesti elnöke, a XI. kerület országgyűlési képviselője volt. Erre az archív weboldalra kattintva többet is megtudhat az egykori politikusról, aki a Regnum Marianum közösség aktív tagja volt, 6 gyerekes családapaként példamutató családi életet élt.

Az ő emlékét felidézve rendezzük meg idén már 12. alkalommal ezt az emlékversenyt, amelyen az évek során a régi barátai mellett egyre több fiatal is elindul, akik személyesen már nem is ismerhették őt.

                           Deák András Emlékverseny - 2019

A sportversenyre az alább letölthető jelentkezési lap kitöltésével és a deakandras [pont] emlekverseny [pont] 2019 [kukac] gmail [pont] com címre küldésével lehet regisztrálni. Határidő: január 15. (kedd) éjfél.