A Jobbik újabb terrorszervezettel való kapcsolatára derült fény

A KDNP szerint a Jobbik újabb terrorszervezettel való kapcsolatára derült fény, Vona Gábor és pártja ugyanis most egy szélsőséges fegyverkereskedővel bukott le.

Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője

Hollik István országgyűlési képviselő, Fidesz-KDNP-s jelölt pénteken, Budapesten a közmédiának nyilatkozva kifejtette, a Jobbik hivatalosan is fogadta az Országházban azt a fegyverkereskedőt, akit a Terrorelhárítási Központ (TEK) szerdán fogott el a német ügyészség kérésére.

Vona Gábor iszlám és egyéb szélsőséges szervezetekhez fűződő kapcsolatai már így is nagyon súlyos kérdéseket vetnek fel – jelentette ki, hangsúlyozva: „ott vannak a szürkefarkasok, aztán Vona Gábor és a pápa elleni merényletkísérletben résztvevő Celebi közötti barátság, meg az iszlám iráni rajongás, most meg ez a fegyverkereskedő".

A kormánypárti politikus felszólította Vona Gábort, tisztázza ennek az újabb botránynak a részleteit, vagyis pontosan miért, milyen céllal tart a Jobbik kapcsolatot fegyverkereskedőkkel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!