„Az eszes meglátja a bajt és elrejti magát” – rögzíti a Szentírás. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy népünk az országgyűlési választásokon fényesen kinyilvánította: a valós veszélyeket konokul letagadó, nemzetközi méretű szisztematikus agymosás és kőkemény nyomásgyakorlás ellenére sem vesztette el józan belátását, és jelesre vizsgázott élni akarásból.

Nehezen írható le ugyanis polgári szókészlettel az a vakság, ami Európa vezetőinek és politikai „elitjének” döntő részét jellemzi. Az, ahogy nem veszik vagy direkt nem akarják észrevenni, hogy 2015 óta az iszlám népvándorlás burkában tudatos gerillaháború zajlik Európa ellen. Hogy szinte már nem telik el úgy egy hét, hogy ne történne terrortámadás valamelyik európai városban. Hogy a kontinensünkre érkező migráns tömegek – beleértve a már itt született generációkat is – megvetik, alacsonyabb rendűnek tartják a zsidó-keresztény értékeket hordozó, befogadó európai civilizációt, kultúrát, hangadóik nyíltan hirdetik saját vallási és kulturális felsőbbrendűségüket és terveiket Európa arculatának ennek megfelelő átszabására. Ráadásul emellett Európa és nemzetei elveszésének veszélyét tovább mélyíti az a kulturális háború, amit a globalizmus nyugati erőközpontjai maguk is folytatnak civilizációnk ellen a hagyományos közösségek (család, nemzet) és identitások (nemzeti, vallási, kulturális, nemi) szétzúzására irányuló doktrína, a „nyitott társadalmak – progresszív értékek” jegyében. Ezt minálunk ma Soros György neve személyesíti meg, de ennek a játszmának nála jóval több és hatalmasabb stratégája van. Jól szolgálja terveiket az Európát sújtó népvándorlás, hiszen az általa kiváltott társadalmi sokk talaján az emberek biztonsági igényét meglovagolva „magasabb rendű” védelmet, koordiációt ígérve hihetőbben lehet eladni a nemzetek fölötti (ellenőrizhetetlen) kormányzás régóta dédelgetett eszméjét.

A magyar nép ebben a kettős présben tett hitet amellett, hogy meg kíván maradni magyarnak a Szent István király alapította ezeréves, szuverén országában, fenn kívánja tartani a jogát a saját társadalmi viszonyainak meghatározására. Meg kívánja őrizni a kereszténység által formált kultúráját, tradícióit még akkor is, ha sokan maguk már nem vallásosak. Meg akarja őrizni a hagyományos házasság és család értékét, még akkor is, ha sokan hátat fordítottak neki, vagy nem adatott meg nekik, hogy élvezzék annak áldásait. Pista bá’-nak még nem ment el az esze „Piripócson”: ha netán megtépte volt is a balsors, ellenkező nemet, asszonyt ölel, keresztet vet a templom előtt (még ha már nem is jár oda be), lelkesedik Petőfiért, kitűzi a magyar zászlót a nemzeti ünnepeken, és könny szökik szemeibe, amikor felcsendül: „Isten, áldd meg a magyart!” Az egyik balliberális hírportál nem is átallott a falvak népére rontani csalódottságában: „Szegénység és falvak: innen jön a Fidesz-kétharmad” – írta elmarasztalóan. Ezzel szemben én azt üzenem a fővárosból: Isten áldja meg a falvak népét, a vidéki Magyarországot és – teszem hozzá – a külhoni magyar szavazókat is józanságukért és nagyszerű helytállásukért ezen a sorsdöntő választáson!

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.