Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője kedden a parlamentben napirend előtt közölte, a vita rendelettervezet jogalapjáról szól. A kormánypárti képviselők azért küzdenek, hogy ne sérüljön az a nagyon érzékeny egyensúly, amit a lisszaboni szerződés lefektetett és meghatározza az Európai Bizottság, valamint a nemzeti parlamentek hatáskörét – mondta. Hozzátette: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a nemzeti szuverenitás és a szubszidiaritás ne sérüljön.
Nekünk addig van hangunk az Európai Unióban, amíg a nemzeti parlamentek hatásköre nem sérül
– fogalmazott.
Emlékeztetett arra, hogy a rendelettervezet az uniós jövőjéről szóló konferenciasorozat eredményeként született, de az európai polgárok nem rendelet, hanem irányelv megalkotását javasolták. Óriási veszélynek tartotta, hogy a bizottság a polgárok hangját használja a hatáskörei bővítésére.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az unió alapszerződése szerint a média és a sajtó területe sem a kizárólagos, sem a megosztott hatáskörök kategóriájába nem sorolható, mivel a média- és a sajtóviszonyok a tagállamok kulturális és identitásbeli leképződései is egyben. Valójában 27 különböző média- és sajtópiacról lehet beszélni – tette hozzá.