Juhász Hajnalka: A családok támogatása a jövőben sem kerül ki a kormány fókuszából

Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője szerdán a parlamentben a 2024-es központi költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitáján azt mondta, a kormány Európa egyik legátfogóbb családtámogatási rendszerét építette ki, és a családok támogatása a jövőben sem kerül ki a kormány fókuszából. Szerinte célzott és rugalmas a családtámogatási, illetve a családbarát adórendszer, amelynek alapja Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadó kulcsa, valamint a családi adókedvezmény.

Közölte, 2010 óta minden évben emelték a családokra fordítandó források összegét, amely idén 3357 milliárd forintos tételt jelent. Hozzátette: Európában a GDP-arányában a legnagyobb támogatást nyújtja a családoknak a kormány, jövő évi költségvetésben 3307 milliárd forint lesz erre a területre. Ebben beletartoznak a különböző családpolitikai kiadások és adókedvezmények - mondta, jelezve: ez az összeg három és félszerese a 2010-esnek.

Kitért arra, hogy a kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyi dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését, 2024-ben 3225 milliárd forint jut az egészségügyre.

Az elmúlt időszakban minden korábbinál nagyobb mértékben emelkedtek az orvosbérek; a szakdolgozók idén és jövőre is béremelést kapnak

 

– mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!