Juhász Hajnalka: A faültetés nem az egyénről, hanem a közösségről szól

A faültetés nem az egyénről, hanem a közösségről szól, hiszen aki fát ültet, az a jövőbe fekteti a reményét – mondta Juhász Hajnalka, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke, országgyűlési képviselő kedden a Bács-Kiskun vármegyei Kalocsán.

Juhász Hajnalka

A politikus a párt Ültessünk, hogy élhessünk! elnevezésű teremtésvédelmi kezdeményezése kapcsán elmondta: a fásítási program célja, hogy 2030-ra a jelenlegi 22 százalékról 27 százalékra nőjön az erdőterületek aránya Magyarországon.

Hangsúlyozta:

a jelenlegi mintegy 2 millió hektárnyi erdőterület 4-5 millió tonna szén-dioxidot tud elnyelni. Ez a legnagyobb értéke a fáknak, ez a legfontosabb üzenete a faültetéseknek”

– fűzte hozzá.

Juhász HajnalkaJuhász Hajnalka kiemelte, programjuk a biodiverzitás megőrzéséről és a környezettudatosságról szól, és ahogy a kereszténydemokraták vallják:

nem kihasználni akarjuk a természetet és a környezetet, hanem megvédeni, megóvni és továbbörökíteni az utódaink számára”.

Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei közgyűlés alelnöke, a KDNP Bács-Kiskun Vármegyei elnöke arról szólt, hogy a fa végigkíséri az ember életét: akárcsak a bölcső, a koporsó is fából készül, Krisztus szenvedése a keresztfán ért véget, és Noé fából épült hajón mentette meg az emberiséget.

A fát azonban nemcsak használni kell, hanem ültetni és táplálni is”

Mák Kornél

– hangsúlyozta a politikus.

Font Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője szerint fontos, hogy a fákat egy játszótér mellé ültetik, hiszen a felnövekvő generáció együtt fejlődik a növényekkel, amelyek szimbolikusan az egész emberiség és a föld jövőjét is védik.

Felidézte, hogy Kalocsán az elmúlt több mint négy évben már csaknem 630 fát ültettek, gondosan ügyelve arra, hogy a pótlása mindig többszöröse legyen egy-egy kivágásra ítélt fának.

faFilvig Géza (Fidesz-KDNP), Kalocsa polgármestere arról beszélt, hogy mindig is kiemelt figyelmet fordított a város vezetése a kisgyermekes családokra, ezért is épült a kertvárosba játszótér és sportpark, amelyet a jövőben egy gyümölcsös is kiegészít.

Az Ültessünk, hogy élhessünk! elnevezésű program keretében a városrész parkjába 13 gyümölcsfát, köztük vadalma- és vadkörtefákat, cigánymeggyet és kajszit, valamint két feketeberkenye-cserjét ültettek el.

Az eseményről készült galéria IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!