Juhász Hajnalka: Fontos az energiaszuverenitás

Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője az energiaszuverenitás fontosságára hívta fel a figyelmet kedden napirend előtt az Országgyűlésben.

Bírálta, hogy Európa jelenleg hétszer annyit fizet a gázért mind az Egyesült Államok, és háromszor annyit az áramért, mint Kína. Mindez ugyanis rontja az unió versenyképességét - mutatott rá.

Az Európai Bizottság mégis pozitívnak minősítette saját energiapolitikai tevékenységét – sérelmezte, és úgy fogalmazott: Brüsszel „alternatív hazugságba ringatja magát”.

A magyar kormány mindent megtesz az importfüggőség csökkentése érdekében; Törökország nemcsak tranzit-, hanem forrásországunk is lehet jövőre, már Azerbajdzsánból is érkezik gáz, és a katari, valamint a türkmén gázexport célpontjai is lehetünk

 

– hívta fel a figyelmet.

 

Koncz Zsófia szólt a Törökországgal, Azerbajdzsánnal és Katarral kötött megállapodásról. Fontosnak nevezte, hogy tudtunk ezekkel az országokkal tárgyalni.

Friss hír, hogy megépülhet a szlovén-magyar interkonnektor; ez évente 440 millió köbméternyi gázt tud oda-vissza szállítani, és lehetővé teszi, hogy az olasz földgázpiacot is elérjük – ismertette.

Az államtitkár szólt a rezsivédelemről, hangsúlyozva: a védelmi költségvetésben újból biztosították ennek forrását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!