Juhász Hajnalka: Gyurcsány és a baloldal nem becsülték az időseket!

Október 1-je az idősek napja, ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője.

A képviselő elmondta, hogy 2010 előtt az idősek nem sok segítségre számíthattak, a Gyurcsány és a baloldal olyannyira nem becsülték az időseket, hogy egy havi nyugdíjat vettek el tőlük. A nyugdíjak értékét hagyták romlani és a nyugdíjprémium még csak eszükbe se jutott. A 2006-ban megalakult Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány alatt több mint 7 százalékkal csökkent a nyugdíjak vásárlóértéke, mert az inflációt követő nyugdíjemelést sem biztosították. Emellett sorozatos megszorításokkal nehezítették a nyugdíjasok életét: háromszorosára emelték a gáz árát, duplájára emelték az áram árát és az élelmiszerek áfáját is.

A Fidesz-KDNP kormányzása óta törvény garantálja a nyugdíjak értékének megőrzését és Magyarország történetében először tavaly a kormány nyugdíj-prémiumot fizetett ki, amelyre idén is számíthatnak az idősek. 

Juhász Hajnalka hangsúlyozta, hogy az ország gazdasági teljesítményéből az időseknek is részesülnie kell, hiszen évtizedeket dolgoztak ezért az országért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!