Juhász Hajnalka: A kormány a keresztények helyben maradását segíti

 keresztényüldözésről beszéltek a képviselők hétfőn (2019.10.28.) az Országgyűlésben a napirend előtti felszólalások között. Juhász Hajnalka (KDNP) a keresztényüldözés súlyosságáról beszélt, és elismerően szólt a kormány Hungary Helps programjáról.

Juhász Hajnalka miniszteri biztos, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője

Hangsúlyozta: a program novemberben második alkalommal rendezi meg nemzetközi konferenciáját a keresztényüldözésről, ahol a valós humanitárius cselekvés alapjait szeretné lefektetni a magyar kormány, és választ kíván adni az egyik legelhallgatottabb krízisre, a keresztényüldözésre. Emellett fórumot kívánnak adni a nyugati és keleti keresztény vezetők számára a párbeszédre.
    
Emlékeztetett: a magyar kormány már több ezer családnak segített abban, hogy szülőföldjén maradhasson.
    
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára azt mondta: az európai civilizáció a keresztény kultúrán alapul. Az emberei méltóság kereszténységen alapuló megközelítése teszi lehetővé az állam és egy ház szétválasztását, így az ateizmust is - tette hozzá.  
    
Európán kívül a kereszténység stabilizáló tényezőt jelent, ahogy Európában is, hisz az ugyanúgy toleranciára épül. „Nekünk, európaiaknak, függetlenül attól, hogy egyetértünk-e hitéleti kérdésekben, civilizációs és geopolitikai érdekünk a keresztény közösségek támogatása" - szögezte le. Ez felelősség is, hiszen a kereszténység a legüldözöttebb vallás. Hangsúlyozta a Hungary Helps program fontosságát, ebben ugyanis szerinte az európaiak és a magyarok érdeke azonos.

Juhász Hajnalka: Milyen eredményt hozott a Víz Világtalálkozó?

Juhász Hajnalka (KDNP) az élet egyik legfontosabb alapfeltételének nevezte a vizet, amelynek mennyisége folyamatosan csökken, miközben a Föld lakossága növekszik.
    
A Víz Világtalálkozóra emlékezve elmondta: vízbiztos jövőt kell építeni, ehhez új kultúrát kell kialakítani. Azt kérdezte: milyen eredményeket hozott a hazai és a nemzetközi vízdiplomácia terén az idei konferencia?
    
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkára úgy felelt: ösztönözni kell a vízgazdálkodással kapcsolatos beruházásokat, ezért idén nagyobb hangsúlyt kapott a megvalósítás. A szakkiállításon bemutatkozhatott a magyar vízipar.
    
A lokális vízválságok is konfliktust eredményezhetnek, ezért ott kell fejleszteni, ahol fennállnak a problémák, ez szerinte a migrációt is fékezheti.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!