Juhász Hajnalka: A Tisza-kormány két héten belül összeveszett Oroszországgal és Ukrajnával is + VIDEÓ

Hogyan fogjuk megkapni úgy az uniós forrásokat, hogy nem áldozzuk be az energiaszuverenitásunkat? – vetette fel kedden, napirend előtti felszólalásában Juhász Hajnalka, aki emellett beszélt a miniszterelnök „minősíthetetlen stílusú” éjszakai üzenetéről Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter X-posztjánál, ami a KDNP frakcióvezető-helyettese szerint komoly diplomáciai következményekkel járhat.

Juhász Hajnalka

 

Juhász Hajnalka megjegyezte, két olyan hagyományt érdemes lenne visszahozni a magyar Parlamentbe, ami 16 évig jól működött. „Egyrészt az, hogy a Parlament ellenőrzi a kormányt, a miniszterelnököt és a minisztereket, mi teszünk fel kérdéseket, másrészt pedig hozzuk vissza a külpolitikát és az uniós ügyeket a napirend előtti felszólalásokban” – mondta a képviselő.

Kijelentette, „mi vagyunk az az ország, amely nagyjából két héten belül összeveszett Oroszországgal és Ukrajnával is; kiutasították az orosz diplomatákat, most pedig éjszaka Magyar Péter minősíthetetlen stílusban válaszolt az ukrán külügyminiszternek”.

A kereszténydemokrata politikus kitért arra: Ursula von der Leyen, illetve az Európai Bizottság kifejezett elvárása, hogy az orosz energiahordozókról „le kell jönnie” Magyarországnak.

Hogyan lehetséges, hogy ebben a helyzetben, a külügyminiszter azt mondja, még egyszer sem beszélt orosz kollégájával? Az energiabiztonságunk nehéz helyzetben lesz, ki fogja önöknek felvenni a telefont?

– tette fel a kérdést Juhász Hajnalka. Felidézte, Ursula von der Leyen múlt heti éves beszámolójában kiemelte, hogy hazánk visszatért Európa szívébe. A Bizottság elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy folytatni kell a fegyverszállítást Ukrajnának.

A Tisza-kormány „szívvel-lélekkel kapaszkodik” az Európai Néppárthoz, amelynek politikája egyértelmű: háború, migrációpártiság, genderlobbi, közös adózás, és természetesen Ukrajna gyorsított felvétele – hangsúlyozta a frakcióvezető-helyettes. Emlékeztetett arra, hogy Ursula von der Leyen leszögezte, a migrációs paktum végrehajtását elvárják a tagállamoktól.

Azt is mondta a Bizottság elnöke, hogy nagyon jól halad a jogállamiság kérdésköre. „Ha a jogállamisági haladás a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy köztársasági elnököt le lehet váltani, a képviselői ciklust korlátozni lehet, le lehet váltani az alkotmánybírókat, akkor Ursula von der Leyen elvárásait a Tisza-kormány tökéletesen teljesíti” – fogalmazott Juhász Hajnalka.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!