Katolikus közösségi ház épült Telkin

Katolikus közösségi ház épült Telkin hetvenmillió forint kormányzati támogatással és a település egyházközösségének összefogásával – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke szombaton a közösségi ház átadóján.

TelkiSoltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszél (középen), mellette Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke (jobbra) a kormány támogatásával megvalósult új katolikus közösségi ház átadásán Telkiben 2021. november 6-án (Fotó: MTI / Máthé Zoltán)

Soltész Miklós emlékeztetett: Pátyon új templom épült, és reformátusokkal közösen felújítottak egy épületet, amely a közösséget és a fiatalokat szolgálja, Budajenőn felújították a templomot és a plébániát, Perbálon a templomot és a közösségi házat, Tinnyén és Telkin pedig a templomot.

A közösség mindenképp szerette volna, ha Telkin emellett megépül a közösségi ház is – tette hozzá, kiemelve: jó döntés volt, hogy „ilyen erős összefogással ilyen nagyszerű értéket sikerült teremteni”. Az államtitkár hangsúlyozta: a közösségnek bíztatnia, támogatnia kell a papokat, a vezetőket a további munkában is, amely a következő időszakban még nehezebb lesz, mivel olyan erők mozdultak meg világszerte, amelyek próbálják elpusztítani a keresztényeket, és teljesen tönkretenni a keresztény tanítást, a teremtett világ megbecsülését.

Ezt a templomok felújításával, a közösség lelki és fizikai erősítésével lehet kivédeni - vélekedett, hozzáfűzve: „a fiatalok életéért, a fiatalok jövőjéért küzdünk”. Azt mondta: a kormány ebben mindig partner lesz, ezért támogatta a közösségi ház felépítését is.

Soltész Miklós arra kérte a fiatalokat, vigyázzanak az épületre, hogy száz év múlva a következő nemzedéknek is örömet okozhasson, és becsüljék meg az építészek, kivitelezők és a közösségért sokat tevő emberek munkáját.

A közösségi ház és használói megáldása előtt Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke bérmálási szentmisét celebrált Telki templomában.